2010. március 25., 09:072010. március 25., 09:07
A feljelentők azt kérik, hogy a prefektus fizesse majd a késlekedési díjat, intézkedésével ugyanis zárolta a megyei és több helyi önkormányzat idei költségvetését.
Az elöljárók ugyanakkor kifejtik, a továbbiakban más akciókat is foganatosíthatnak Ion Gonţea prefektus „jogsértő intézkedései” ellen. A kormánybiztos ezzel szemben azt állítja, hogy ő a törvény szerint járt el, és az elöljárók nem tartják tiszteletben a demokrácia alapelveit.
A Brassó megyei prefektúra a megyei önkormányzat 41 határozatát támadta meg az elmúlt héten a közigazgatási bíróságon. Ezekben a megyei döntéshozó testület a visszatérített áfából és adóból származó összegeket utalta ki több helyi önkormányzatnak költségvetés-kiegészítés céljából.
Ion Gonţea ugyanakkor azt is bejelentette, hogy a továbbiakban a megyei tanács büdzséjének az elfogadását is tüzetesen megvizsgálja. A költségvetés kapcsán ugyanis eddig öt megyei önkormányzati képviselő nyújtott be panaszt a prefektúrára azt kifogásolva, hogy a büdzsét érdemi vita nélkül fogadta el a testület.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.