
Korszerű fürdőkilátások. Élményfürdőt építenének Cigányiban
Fotó: Transilvaniabusiness.ro/látványterv
Bár évtizedekkel ezelőtt hétvégenként akár több ezren is megmártóztak a Zilah mellett fekvő Cigányi strandján, az egykoron termálvizéről nevezetes létesítményt bő negyed évszázada bezárták, régóta romokban áll. Azonban úgy tűnik, nem sokáig marad kiaknázatlan az altalajkincs és a nagy turisztikai-gazdasági vonzerőt rejtő fürdőzési hagyomány: több mint 16 millió eurós beruházás révén korszerű akvaparkot terveznek a csaknem negyedrészt magyarlakta szilágysági községben.
2023. december 26., 08:592023. december 26., 08:59
Cigányi Zilahhal szomszédos település. A megyeszékhelyből észak felé tartva a községközpontot érinti az E81-es számú, Szatmárnémeti felé vezető út, amelyről letérve, a településen áthaladva közelíthető meg kelet felé Zsibó, illetve nyugati irányban nincs messze Szilágysomlyó sem.
Minden bizonnyal a kedvező fekvésének is köszönhető, hogy Cigányi azon kevés romániai település közé tartozik, ahol lakosságnövekedést jegyeznek: a 2011-es népszámláláson regisztrált 2641-hez képest a legutóbbi cenzuson hivatalosan 3326 főt vettek nyilvántartásba, de egyes becslések szerint már több mint 4000-en lakhatják a községet.
Cigányit 2016 óta Călin Morar irányítja. A liberális polgármester egyik kitűzött célja a település régi nevezetessége, a termálvizes strand „feltámasztása” volt, és már 2017-ben előrelépések történtek ez irányban: újraigényelték a termálvíz kitermelését lehetővé tévő hatósági engedélyt, melyet korábban elveszítettek. Az elöljáró akkoriban is felidézte, hogy bő két évtizeddel azelőtt még rendkívül népszerű strand működött a településen, ahová – más lehetőség híján – a zilahiak is rendszeresen eljártak, hétvégente 1500-2000 látogató mártózott meg a vízben. Amelyet egyébként egészségügyi célzattal is igénybe vettek, főképpen reumakezelésre.
Bár eleinte sima termálvizes strand, majd olimpiai méretű medence kiépítése is felmerült, az ötletelés során eljutottak egy élményfürdő megvalósításáig, amely azok után nyert megerősítést, hogy a terv bekerült a megyei tanács 2022–2027-es fenntartható fejlődési stratégiájába. Aztán elkészült egy megvalósíthatósági tanulmány is – ugyanaz a cég készítette, mint amelyik a nagyváradi Nymphaeáét –, mely 82 millió lejes, azaz 16,4 millió eurós várható költségekkel számol, de a kiegészítő beruházások több millió euróval megnövelhetik a kiadásokat.
Miközben a polgármesteri hivatal már az engedélyek beszerzésén ügyködik, a finanszírozás még nincs teljesen „nyélbe ütve”. A projekt az északnyugati fejlesztési régió támogatását élvezi: a költségek legalább 50 százalékát európai uniós pénzekből, a Regionális Operatív Programon keresztül tervezik lehívni. Ezen felül önrész is szükségeltetik, ugyanakkor a magántőkét is bevonnák úgynevezett köz- és magán-együttműködés (PPP) révén.
Fotó: Pinti Attila
Közben Călin Morar lelkesedése töretlen. „Cigányi egy földgázlelőhely fölött terül el, a furatokból gázos víz tör fel, ez az elegy pedig egyedi tulajdonságokkal bír.
– vázolta a Transilvaniabusiness.ro portál szerint az elöljáró, aki egyébként energetikai szempontból is kiaknázná a földgázt.
De már az élményfürdő létesítésétől nagy eredményeket vár: miközben jelenleg mintegy 1000 ház alkotja a községet, szerinte a turizmus és a gazdaság helyi fellendülése a következő 10 évben további 700 ingatlan felépítését vonhatja maga után. Közben más helyi beruházások is hozzájárulhatnak a rohamos fejlődéshez: Morar szerint jelenleg több 10 millió eurós összértékű projekteken dolgozik a hivatal 5-6 alkalmazottja.
Csatornázási, vízvezeték-bővítési, út- és járdaépítési, kultúrotthon-renoválási munkálatok, digitalizálás mellett sportközpontot is építenek, melyben villanyvilágításos, 500 férőhelyes lelátóval rendelkező futballpálya, sportcsarnok is helyet kap. Egyébként a településnek híres focista szülöttje is van: az elmúlt idényben a Konstancai Farullal bajnoki címet szerző, korábban több romániai élcsapatnál is megfordult Vlad Morar a polgármester fia.
Ugyanakkor Cigányi számára is fontos a megyeszékhely körgyűrűje északi szakasza Zilah–Cigányi–Haraklány-részének megépülése, mely jelentősen csökkentené az átutazó forgalmat. A 8 kilométeres, 44 millió eurós uniós finanszírozásból megvalósítandó aszfaltcsík ügyében jelenleg a megvalósíthatósági tanulmány elkészítőjének kihirdetésére várnak.
Ha ez, illetve a zilahi körgyűrű első szakasza, no meg az észak-erdélyi autópálya több hiányzó, a Meszes-hegységet „átfúró” része is megépül, akkor közvetlen gyorsforgalmi összeköttetés létesülhet az élményfürdő és akár Nagyvárad, illetve Kolozsvár között is.
Egyébként Cigányi akvaparkja Szilágy megye első, köztulajdonban lévő élményfürdőjévé, legfőbb termálvizes strandolási célpontjává válhatna, hiszen a hasonló jellegű, kisebb létesítmények vagy magánkézben vannak, vagy nem működnek. Korszerű fürdőzési „konkurencia” Szilágysomlyón épülhet, ahol korábban szintén felmerült egy akvapark létesítésének ötlete a városvezetés részéről.

Közlekedési, gazdasági, turisztikai csomópont szerepének betöltésére törekszik Nagyszalonta, ahol számos beruházás zajlik ennek a célnak az elérése érdekében, a tervek szerint 2026-ra készül el az idegenforgalom fellendítését is szolgáló élményfürdő.

Korszerű idegenforgalmi célponttal növelhetik a gyönyörű tájairól, élő hagyományairól, kulturális és vallási műemlékeiről nevezetes Máramaros vonzerejét: a megyei tanács élményfürdőt tervez építeni Felsőbányán.

Még jobban kiaknáznák a természet ajándékát Tasnádon: modern élményfürdőt építenének a termálvizes strandjáról nevezetes Szatmár megyei kisvárosban.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
Kétarcú időjárással búcsúzik augusztus: miközben vasárnap a Kárpátok térségében heves zivatarokra, felhőszakadásokra és jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, hétfőn az ország nyugati felében ismét a hőség kerül előtérbe.
Két katonai ejtőernyős sérült meg Marosvásárhelyen, miután a hirtelen szél eltérítette őket a kijelölt földet érési területtől. Az egyik katona egy fémcsarnok tetején lévő napelemekre érkezett, társa pedig elektromos vezetékekkel került érintkezésbe.
Szombaton felavatták Kolozsváron a Regionális Agyérbetegségi és Idegsebészeti Központot Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, Mircea Abrudean szenátusi elnök, Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter, valamint más tisztségviselők jelenlétében.
A 130 éve, augusztus 28-án született Márton Áronra, Erdély nagy püspökére emlékeznek pénteken és szombaton a szülőfaluban, Csíkszentdomokoson.
A Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem (USAMV) különleges kiállítást mutat be az érdeklődőknek.
Heidl György társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár Facebook-bejegyzésében erdélyi útjuk egyik legfontosabb tanulságaként azt emeli ki, hogy önmagában a párbeszéd kevés: annak akkor van értelme, ha konkrét eredménye is születik.
szóljon hozzá!