2010. június 07., 09:132010. június 07., 09:13
Erdély-szerte megemlékeztek a hétvégén a trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulójáról. Tegnap mintegy ezer, Nagyváradról, Kolozsvárról és a Székelyföld különböző szegletéből érkezett személy válaszolt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására, és „zarándokolt” el Gyimesbükkbe. Az eseményen Tőkés László EP-képviselőn kívül jelen volt Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete is.
A megemlékezés a katolikus templomban kezdődött, ahol Salamon József helyi plébános prédikációját hallgathatták végig a hívek és meghívottak. Az ünnepi szentmisét követően a résztvevők jelentős része a csíkszeredai huszárok vezetésével átvonult a tavaly felújított Kontumáci-kápolnához. Itt Deáky András nyugalmazott pedagógus, a határ „őrzője” ismertette a hely jellegzetességeit, beleértve a Rákóczi György építtette vár romjait, az egykori utolsó magyar vasúti őrházat, valamint a Mária Terézia támogatásával felépült kápolnát.
Füzes Oszkár felszólalásában a csíksomlyói búcsú példájából kiindulva, amikor „piros-fehér-zöld takaró borította dombokat”, rámutatott: az országhatárokat bármikor felülírhatja a nemzetközi jog, pontosabban a nemzetközi jogtalanság. A lelki határokat azonban az ellenfél nem tudja megváltoztatni, a nemzet határai ott húzódnak, ahol mi azokat meghúzzuk, mutatott rá. „Minden magyar gyereknek, anyának, férfinak és szónak megvan a maga helye ezeken a határokon belül, és én csak megköszönni tudom, hogy ez így van” – hangsúlyozta a nagykövet.
| A trianoni békeszerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmából az RMDSZ szatmárnémeti szervezete pályázatot hirdet a helyi iskolák diákjai számára Egy a nemzet címmel – jelentette be Kereskényi Gábor elnök. A fiatalabb generáció körében nincs kibeszélve, feldolgozva a téma, mert sok helyen még mindig tabunak számít, mutatott rá. Kereskényi szerint sokszor a nyugati vendégek sincsenek tisztában azzal, hogy nem homogén a lakosság összetétele, hanem itt 40 százalékos magyar közösség él. Tíz évvel ezelőtt az RMDSZ egy könyvet jelentetett meg. 2010-ben már nem a múlttal szeretnének foglalkozni, hanem előretekinteni, ezért írnak ki pályázatot diákok számára. Két kategóriában lehet nevezni, az elsőben 1-12. osztályos tanulók számára hirdetnek rajz- és plakátversenyt, a másodikban az 5–12-esek esszéit fogadják. A verseny fődíja kategóriaként 300 lej, a második és harmadik helyezett 200, illetve 100 lejt vihet haza. A pályázat leadási határideje június 18., a beérkezett anyagokból novemberben kiállítást szerveznek, illetve egy kiadványt is megjelentetnek. Gozner Gertrud |
Tőkés László elsősorban lelkészként, egykori püspökként szólt a hallgatósághoz, hangsúlyozva: elérkezett az idő a trianoni korszak lezárására. Nincs már helye az önsajnálatnak, annak, hogy mindig másban keressük a kudarcok okát – figyelmeztette hallgatóságát az EP-képviselő. „Egy gyógyuló Magyarországból, gyógyító anyaország lesz lassanként” – mutatott rá Tőkés László, aki szerint ennek tudatában ideje felszámolnunk belső Trianonunkat.
A beszédeket a zágoni Mikes Kelemen vegyes kórus és a csíkszeredai Árvácska együttes előadásai tették színesebbé, a megemlékezés szeretetünnepséggel zárult.
A trianoni szerződés aláírására emlékeztek tegnap a Székelyudvarhely melletti Farkaslakán is, ahol felavatták Erdély első Trianon-emlékművét. A Millenniumi emlékparkban tartott eseményen Albert Mátyás polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd leleplezték az Apostoli kettős kereszt nevű emlékművet. A Magyar Polgári Párt (MPP), a farkaslaki önkormányzat, valamint a Tamási Áron Kulturális Egyesület által szervezett ünnepségen jelen volt Kövér László fideszes országgyűlési képviselő is, aki beszédében a Trianon óta eltelt 90 év történéseit idézte fel.
„90 évvel ezelőtt a harangszó a darabokra tépett Magyarországon szólalt meg, ideje szembenézni a trianoni örökséggel, ideje észrevenni, hogy senki nem emel fel, és senki nem véd meg minket, ha mi nem becsüljük meg önmagunkat” – fejtette ki Kövér László, aki szerint a történelem nemcsak rombol, hanem időnként esélyt ad, így új reményekkel léphetünk tovább.
„Az emlékmű nemcsak a múlt, hanem a jövőbeli felemelkedés szimbóluma is” –mutatott rá az öt méter magas emlékmű avatóján Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke. Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke kérdéssel fordult a hallgatósághoz: van-e küldetése annak az embernek, aki június 4-én, a magyar nemzet gyásznapján született.
„Az ember elvi és erkölcsi küldetését nem a születés dátuma határozza meg, azonban tennünk kell érte, hogy a mostani magyarországi változások mindenkinek új esélyt adjanak” – adta meg a választ a politikus. Az emlékművet – amely nemzeti összetartozásunkat szimbolizálja – a különböző egyházak képviselői áldották meg, a több mint kétórás rendezvényt a farkaslaki iskolások szereplése tette színesebbé, a rendezvény a magyar és székely himnusz eléneklésével zárult.
Szerzők: Nagy Demeter István, Dénes Emese
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.