
Elkezdődött csütörtök délután Kolozsváron a 19. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK). A nyitóünnepségnek a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Farkas utcai főépületének Aula Magna terme adott otthont.
2016. május 19., 19:462016. május 19., 19:46
A nyitóelőadást Gravitációs hullámok: előrejelzés, felfedezés, kilátások címmel Gergely Árpád László fizikus, a Szegedi Tudományegyetem tanára, a Magyar Tudományos Akadémia doktora tartotta. Mint elhangzott, a téma különösen aktuális, hiszen a gravitációs hullámokat először 2015. szeptember 14-én észlelték az Advanced LIGO detektorok, 1,3 milliárd évvel ezelőtti feketelyuk-ütközés hozta őket létre. A nagy távolság miatt a földi detektorokban már csak a proton méretének ezredrészét kitevő változást okoztak, kimutatásuk ezért igazi tudományos és mérnöki bravúr volt.
Markó Bálint, a BBTE rektorhelyettese a Krónikának elmondta: nagyon sok tudományterületről gyűlnek össze a diákok, akik előadásokat tartanak, a hallgatóknak pedig lehetőségük nyílik beletekinteni abba, hogy a tudományok különböző ágaiban milyen kutatások zajlanak. Az idei rendezvénysorozat jelentőségét pedig az is jól mutatja, hogy a tavalyi magyarországi Országos Diákköri Konferencián az erdélyi egyetemi hallgatók különösen jó eredményeket értek el, olyannyira, hogy akadt olyan szakterület, ahol az első, második díjak jelentős részét elhozták.
„Az ETDK tudományos ünnep az ünnep minden értelmében. Az a jó benne, hogy a színvonal is megvan hozzá, az embertömeg is megvan hozzá, az öröm is megvan benne, szerintem a végén is meglesz hozzá a jó hangulat” – értékelte az esemény jelentőségét Markó Bálint.
Mint az egyetem sajtóirodája közölte: a négynapos rendezvény alatt a résztvevők 39 különböző szekcióban mérik össze szakmai tudásukat. A reál- és humán tudományok képviselőit összesítve 315 egyetemista mutatja be tudományos dolgozatát, az elbírálásban 135 zsűritag vállalt szerepet. A rendezvény jellemzője, hogy több tudományos területen is plenáris előadások előzik meg a diákok bemutatóját. A konferencia ideje alatt minden előadás nyílt, így az érdeklődők az ETDK honlapján és Facebook-oldalán elérhető programból szabadon választhatnak az általuk izgalmasnak tartott témák közül.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!