
Fotó: Kiss Gábor/MTI
A hagyományok, a magyarság értékeinek megőrzése és megismertetése a célja a Fehér megyei Torockón található Duna-Ház pénteken kezdődött új évadának.
2023. szeptember 09., 09:182023. szeptember 09., 09:18
A közszolgálati média feladata, hogy, akivel csak lehet – mondta Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán a torockói Duna-Ház új évadának elindítása kapcsán pénteken.
Fotó: Kiss Gábor/MTI
Altorjai Anita felidézte, a torockói közösségi ház 2014-es megnyitásakor az volt a cél, hogy kultúrát, örökséget, kiállításokat, előadásokat vigyenek át az anyaországból, s egyúttal megszólítsák az erdélyi embereket, hogy „mutassák meg, mit tudnak, mit szeretnének megismertetni a világ magyarságával”. Úgy fogalmazott: a Duna-Ház lehetőséget biztosít arra, hogy a magyarok „helyben megmaradva őrizzék mindazt az örökséget, amit elődeiktől kaptak”.
„A célunk az, hogy az örökség mellett ismertessünk, helyben tartsunk, megtartsuk a magyarságot Torockón. Az anyaországban pedig megismerjük mindazt a sok kincset, amit tőlük kaphatunk” – fejtette ki, hozzátéve,
Fotó: Kiss Gábor/MTI
Kiemelte: a programok szervezésénél a helyiek igényeit veszik alapul és arra törekednek, hogy olyan közösségi tereket varázsoljanak, ahol a családok minden tagja talál magának élményt.
Altorjai Anita hangsúlyozta: Torockóra érdemes ellátogatni, mert olyan hagyományőrző település, amilyenből nagyon kevés maradt a világon, és ahol „nagyon jó magyarnak lenni”. Torockó „nagyon sokat adhat” az odaérkezőknek,
A Duna-Ház nélkül szegényebbek lennénk – fogalmazott a vezérigazgató, majd úgy folytatta: a közösségi programokon „olyan kötelékek, eltéphetetlen szálak szövődhetnek ismeretlen ismerősök között, amelyek alapja a közös kultúra, közös nyelv, a közös identitás, a magyarság”.
Megjegyezte: az események az online térben, a Duna-Ház weboldalán és a Facebookon is követhetők.

Alig van Erdélyben ismertebb magyar falu Torockónál. A magyar és román turisták által felkapott település azonban nehezen tud megbírkózni a hírnév nyújtotta turisztikai lehetőségekkel. Riportunkban a helyi falusi vendéglátás helyzetét jártuk körül.

Az én Torockóm címmel hirdetett Facebook-oldalán fotós játékot a Duna-Ház. A szerencsés nyertes egy értékes fotóalbumot kap a Fehér megyei magyar településről.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
szóljon hozzá!