
Fotó: MTI
A családokat segítő pályázatok mellett tudományos kutatások, képzések, táborok szerepelnek a "2018 a külhoni magyar családok éve" programban - mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a tematikus év nyitó rendezvényén pénteken Budapesten.
2018. február 02., 15:512018. február 02., 15:51
2018. február 02., 22:432018. február 02., 22:43
A helyettes államtitkár kiemelte: egymilliárdos keret áll rendelkezésre a külhoni magyar családok éve programjaira, és 500 millió forint a korábbi tematikus évek folytatására. Kiemelte: nem elégednek meg a különböző támogatások nyújtásával, pályázatok meghirdetésével, hanem tudományos kutatásokat, képzéseket, táborokat szerveznek.
Szilágyi Péter hozzátette: a külhoni magyar vállalkozások számára pályázatot hirdetnek, a cél, hogy családbarát vállalkozásokat hozzanak létre, illetve a meglévők fejlesszék szolgáltatásaikat. Támogatják többek között családbarát helységek kialakítását - említett egy példát. Emellett a szakmai gyakorlatokat, a betanítást is szeretnék segíteni - közölte a helyettes államtitkár, kiemelve: jövő év február végéig több száz diáknak kívánnak ilyen lehetőséget biztosítani. Jelezte: 3-6 millió forint közötti összegre pályázhatnak a nem mezőgazdasági vállalkozók, és 3-4,5 millió forintos összegre a mezőgazdasági vállalkozók. A pályázatok február-márciusban jelennek meg, a teljes keret 500 millió forint - jelezte.
Az egészségügyi intézményeket is segítenék, Kárpát-medencei védőnői hálózatot hoznának létre - tette hozzá. Képzéseket, körutakat szerveznek továbbá az év során partnerszervezetekkel, együtt dolgoznak a Ringató-képzéssel, a Magyar Védőnők Egyesületével, az Otthon Segítünk Alapítvánnyal. Meghirdetnek családbarát rendezvényeket is, lesz családi nap az Országházban február 17-én, illetve támogatják a külhoni magyar családi rendezvényeket, Hello Wood elnevezéssel alkotótábort is szerveznek.
Továbbviszik a korábbi tematikus évek programjait is: a szakképző intézmények fejlesztésére több mint 300 millió forint áll rendelkezésre - ismertette Szilágyi Péter, aki jelezte: június 11-14. között, Mezőkövesden tartják a Kárpát-medencei magyar vállalkozók találkozóját. Folytatódik az óvodafejlesztési program is, s a tematikus év is kapcsolódik hozzá.
Fotó: Pixabay.com
A helyettes államtitkár kiemelte: a 2010-ben létrejött jogszabályi háttérre és intézményrendszerre építkezve folytatják tevékenységüket. Azóta már látják az eredményeket, de mindig van tennivaló, most a nemzetépítés következik - fogalmazott. Felidézte: 2012-ben indultak el a tematikus évek, minden évben egy-egy speciális témakört felölelve. Az első években az oktatásra, kultúrára fókuszáltak, 2015-ben jelent meg a gazdasági terület. Az idei tematikus évet a Magyar Állandó Értekezlet jelölte ki, novemberben döntöttek arról, hogy 2018 a külhoni magyar családok éve legyen.

Elindult a határon túl élő családokat segítő Köldökzsinór program. A támogatásokkal a kormány anyagilag is el akarja ismeri azokat, akik magyar gyermeket vállalnak a világ bármely pontján.
Illés Boglárka, az Emmi ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a magyar családoknak még több megbecsülést, figyelmet, újabb támogatásokat, kedvezményeket szeretnének adni a Családok éve programsorozat keretében. Hozzátette:
Kitért arra is, hogy 2010 óta egyre többen kötnek házasságot és egyre kevesebben válnak el. A fiatalok egyértelműen családban gondolkoznak, így képzelik el jövőjüket - tette hozzá. Több mint két gyermeket szeretnének átlagosan, ugyanakkor a termékenységi ráta egyelőre 1,5. A támogató intézkedések sorában megemlítette többek között a Köldökzsinór programot, amelynek része a babakötvény. Ez a 42.500 forintos juttatás minden magyar szülőt megillet határokon belül és kívül. Kitért arra is, hogy az egyszeri anyasági támogatás több mint 60 ezer forint.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
szóljon hozzá!