2010. november 16., 09:062010. november 16., 09:06
A kivitelezés elhúzódott, mert az építőnek és a kórház vezetőségének nehezen sikerült megszerveznie, hogy a működő kórházban dolgozzanak, de a finanszírozás is akadozott. Török Zsuzsanna kórházigazgató elmondta, hogy ma a kivitelező átadja a főépület C szárnyát, és elkezdik a kisebb, B szárny felújítását.
A szerkezetmegerősítésre eddig 7,2 millió lejt fordított az egészségügyi minisztérium, ebből 5,3 millió lejt ebben az évben kapott a kórház. Török Zsuzsanna elmondta, hatalmas kockázatot vállaltak azzal, hogy a munkálatok ideje alatt is működtették a kórházat, de ellenkező esetben műszaki munkanélküliségre ítélték volna az alkalmazottakat, illetve sürgősségi kórház nélkül maradt volna a régió.
A több száz beteg befogadására alkalmas, 30 esztendővel ezelőtt épült kórházban európai standardoknak megfelelő, két-három ágyas szobákat alakítottak ki, ebben a felújított szárnyban működnek a képalkotó berendezések, ebben van a műtő, a sebészet, szülészet-nőgyógyászat, újszülött- és gyerekosztály. A sokkal kisebb B szárny szerkezetmegerősítése egy év alatt befejeződik, bizakodik az igazgató. Ugyanakkor a hétvégén lejárt a jelentkezési határidő, és a kórház menedzseri tisztségére hárman nyújtottak be pályázatot: Török Zsuzsanna közgazdász, az intézmény jelenlegi vezetője, Béres András közgazdász és András Róbert jogász.
A versenyvizsgát november 22-én szervezi meg a kórház új tulajdonosa, a Kovászna megyei önkormányzat. Tamás Sándor tanácselnök korábban azt mondta, olyan fiatal szakembert szeretnének a kórház élére, aki a betegek érdekében jól együtt tud működni az orvosokkal és az önkormányzattal. A decentralizáció után elrendelt belső vizsgálat során ugyanis megállapították, hogy a kórházban pénzügyi, szervezési és kommunikációs gondok vannak.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.