Fotó: Szatmár Megyei Tanács
Hivatalosan átadták kedden a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház kormánytámogatásból és a megye saját alapjaiból közösen finanszírozott új épületét, melyben a neurológiai osztály kezdi meg működését.
2022. február 15., 17:312022. február 15., 17:31
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközlemény szerint a könnyűszerkezetes, kétemeletes, több mint 2100 négyzetméternyi alapterülettel rendelkező, a neurológiának szánt új épület a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház udvarán kapott helyet.
Február végéig a neurológia teljesen átköltözik már az új szárnyba, a berendezést és az orvosi műszereket a kórház már meglévő készletéből biztosítják. Ugyancsak a napokban beszerelik az Interreg román–magyar határon átnyúló programból finanszírozott, 2 462 156 euró értékű modern orvosi felszereléseket is, illetve a megyei kórház saját költségvetéséből vásárolt, 1,5 millió lej értékű bútorzatot is.
Emellett több versenyvizsgát is hirdetnek, hiszen a páciensek mihamarabbi rehabilitációja érdekében többek között pszichológust, kinetoterapeutát és masszőrt is alkalmaz az egészségügyi intézmény.
Fotó: Szatmár Megyei Tanács
„A sürgősségi osztály szomszédságában lévő új épület a neurológiai megbetegedésekkel küzdő páciensek számára sokkal rövidebb beavatkozási időt, azonnali szakkivizsgálást, és értelemszerűen sokkal gyorsabb gyógyulást, valamint modern környezetben zajló ellátást biztosít.
Ezen műszerek beszerzése már folyamatban van és velük lesz teljes az új neurológia felszerelése” – nyilatkozta Pataki Csaba megyei tanácselnök a keddi átadáson.
A megyei kórház moduláris szerkezetű bővítésének kivitelezése 12 062 844 lejbe került, ebből 10 717 844 lejt az egészségügyi minisztérium, 1 207 000 lejt a megyei Tanács fedezett, míg 138 000 lej a kórház saját költségvetéséből származik.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.
Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.
Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.
Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.
Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.
A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.
Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.
Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.
Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.
Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.
szóljon hozzá!