
Fotó: A szerző felvétele
2010. március 24., 08:472010. március 24., 08:47
Hiába a kompromisszumos megoldás az ortodox templom ügyében, Nyárádszeredában a mai napig nem csitultak a kedélyek. A Magyar Polgári Párt (MPP) és a lakosság egy része nem tud beletörődni abba, hogy az önkormányzat lebontassa a régi iskolaépületet, és építkezés céljából átadja a telket a görögkeleti felekezetnek.
Marius Paşcan prefektus 950 ezer lejes támogatást ígért az állami tartalékalapból, melyből a polgármesteri hivatal az új iskolát bővíthetné. Mint ismeretes, eredetileg a görögkeleti egyház a főtéri park felső részében szeretett volna templomot építeni, azonban a színmagyar kisváros önkormányzata nem volt hajlandó kibocsátani az építkezési engedélyt.
A törvénytelenül elhelyezett alapkövet ismeretlen tettesek elmozdították, az ortodox felekezet tudtára adva, hogy a helyi lakosság nem kíván sem hagymakupolás, sem egyéb épületet látni a közterületté nyilvánított parkban. Az egyház a telekkönyvi kivonattal érvelt, az önkormányzat pedig a zöldövezetek beépítését tiltó törvénnyel.
Maros megye prefektusa, Marius Paşcan bejelentette: a kormány tartalékalapjából 950 ezer lejes támogatást igényelt, amiből az önkormányzat a Deák Farkas Általános Iskola épületét fogja bővíteni. Ide költöztetnék át a lebontásra ítélt régi iskolában székelő osztályokat és könyvtárat. „Mindenre van megoldás, ha leülünk és higgadtan tárgyalunk.
| Vállaljunk felelősséget közösségünkért! címmel előadássorozat indul Nyárádszeredában, melynek első meghívottjai Szigeti Enikő marosvásárhelyi emberjogi aktivista, aki a civil elkötelezettségről beszélget Kolumbán Gáborral, az RMDSZ egykori politikusával és Csáky Zoltánnal, a Duna Televízió szerkesztőjével. A szombaton este 6 órától, a kultúrotthonban sorra kerülő eseményen bemutatásra kerül Csáky Zoltán Hagymakupolás honfoglalás című filmjének a levetítése. |
Az ortodox egyház lemondott a parkban lévő telkéről, az önkormányzat cserében felajánlotta a régi iskola düledező épülete alatti területet. Cserében a kormány megtoldja az új iskolát. Mindenki jól jár és ismét béke lesz Nyárádszeredában” – nyilatkozta a főispán. A vitázó felek között közvetítő szerepet is vállaló kormánymegbízott azt szerette volna, ha az önkormányzat még az elmúlt év végén átadta volna a felszabadított telket, Dászkel László polgármester azonban lapunk kérdésére kijelentette, hogy csak akkor látnak hozzá a bontáshoz, miután a könyvtár teljes állományát átköltöztették.
„Előbb lássuk a beígért pénzt, építsük fel az új iskolaszárnyat, költözzünk át, és utána bontunk” – szögezte le a település RMDSZ-es elöljárója. Dászkel azt is felfedte, hogy Paşcan még december folyamán kérdőre vonta az alku állítólagos megszegéséért. „A múlt év végén valóban javításokat végeztünk az új iskolaépületen, ezt azonban egészen más pénzalapokból tettük. Ezt a prefektusnak adatokkal bizonyítottuk” – mondta el a polgármester. Dászkel László reméli, hogy a kormány mielőbb kiutalja a tervezésre és építkezésre szükséges 950 ezer lejt, hogy még idén felépülhessen az iskola új szárnya. Közben az ortodox egyház is sürgeti az ügyet, mert a nyár folyamán ők is elkezdenék az építkezést.
A régi, mintegy 140 éves, egykoron Márton István földbirtokos tulajdonát képező épületet illetően Dászkel szerint nem kár, mert a salétrom szétrágta, és legfeljebb a tetőcserepek egy része hasznosítható a bontás után.
Az önkormányzatban a kisebbségben lévő polgári frakció azonban a tanácsi határozat visszavonását szorgalmazza. Az MPP semmiképpen nem szeretné, ha a főtérre kerülne az ortodox templom, ezzel jócskán megváltoztatva a piactér arculatát.
„Elsősorban az ortodox egyháznak van egy közel egyhektáros területe az állomás környékén. Másodrészt nem a görögkeletiek három-négy híve erőlteti a kérdést, hanem fentről forszírozzák. Nyárádszeredának van egy 515 évvel ezelőtt kialakított piactere, annak arculatán nem lenne szabad felső nyomás hatására változtatni” – szögezte le lapunknak Csíki Sándor, aki szerint amenynyiben az RMDSZ továbbra is támogatja ezt a szégyenletes kompromiszszumot, a polgári párt a lakossághoz fordul. Az MPP lakossági fórumot szervezne, melyen a hagymakupolás honfoglalás veszélyeire hívná fel a közösség figyelmét.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.