
2009. március 25., 08:342009. március 25., 08:34
Március elején például egy négytagú családra zuhant egy vakolatdarab az egyik Rimanóczy utcai épületről, két éve pedig egy nőnek okozott fejsérülést a Fő utcai Park Szállóról leesett tégla. Biró Rozália alpolgármester szerint nem áll módjukban sürgős beavatkozásokat kieszközölni, az egyetlen, amit tehetnek, hogy sorra felújítják a műemlék épületeket.
Nem csak esztétikai és műemlékvédelmi megfontolásból van ugyanakkor sürgősen szükség a felújításra, a málló vakolat, hulló téglák a járókelők testi épségét is veszélyeztetik. A Fő utca és a történelmi városközpont szecessziós palotáiról ugyanis hull a vakolat, a díszítőelemek, sokszor még a faldarabok is, a lehulló törmelék nemegyszer balesetet is okozott már. Két évvel ezelőtt például a sétálóutcai Park Szálló faláról zuhant le egy jókora vakolatdarab, és eltalált egy arra járó nőt, aki fejsérülést szenvedett.
Az eset nyomán az önkormányzat védőhálóval vonatta be az épületet, a felújítás azonban mai napig nem kezdődött el. Múlt héten újra az egyik Fő utcai palota homlokzatáról hullt le néhány darab vakolat, míg március elején a Rimanóczy (Iosif Vulcan) utca egyik házának egy faldarabja zuhant rá egy négytagú családra. A felnőttek vállsérülést szenvedtek, a kislányt pedig könnyebb fejsérülésekkel szállították kórházba. Biró Rozália alpolgármester a Krónika kérdésére elmondta, hogy az ilyen, közvetlen veszélyt jelentő problémákra nincs sürgősségi megoldás.
Nagyvárad idei költségvetés-tervezetében, mely a tervek szerint április elején kerül a helyi tanács asztalára, négy A kategóriás (kiemelt fontosságú) műemlék épület felújítására különítettek el pénzt: a Kossuth utcai neológ zsinagógára, a Füchsl-, a Moskovits-, illetve a Darvas–LaRoche-palotára, amelyben jelenleg a Bihar FC futballcsapat menedzsmentje székel.
Az épületek rendbetételére egyenként 2,5 millió lejt irányoztak elő. Biró Rozália alpolgármester tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, ha el is kezdődik az idén a négy épület rendbetétele, fennáll a veszélye, hogy a homlokzat vagy éppen a díszítőelemek renoválásakor kiderül: komoly statikai problémák is vannak az évszázados ingatlanokkal, így a költség bármelyik pillanatban a tervezett háromszorosára nőhet.
Az önkormányzat néhány illetékese évek óta egyeztet az épületekben található lakrészek vagy üzlethelyiségek tulajdonosaival és bérlőivel, hogy bizonyos arányban ők is járuljanak hozzá a renováláshoz. Több esetben sikerrel is jártak: a Moskovits-palota első emeletén működő ügyvédi iroda például vállalta, hogy 50 százalékban beszáll a homlokzat felújításába, amennyiben megkapja a tetőtéri részt.
A megoldás mégis évek óta késik. Biró szerint ennek az is lehet az oka, hogy több versenytárgyaláson más-más cégek nyerték el a megvalósíthatósági tanulmány, a terv és a kivitelezés jogát, és ezeknek sokszor nem egyezett a véleménye a felújítás mikéntjéről. A mostani kiírás során a lehetőségek szerint mindhárom fázist egyetlen vállalkozóra bízzák, mondta az alpolgármester.
Az önkormányzat a jogi problémák kiküszöbölésére egy megkerülő megoldást tervez, mondta az alpolgármester. A vállalkozókkal, tulajdonosokkal közösen egy alapítványt hoznának létre, amely önrész biztosításával pályázhatna a városvezetőség által kiírt pénzösszegekre. Bár elméletileg az önkormányzat nem vehet részt olyan társulásban, amely a város pénzére pályázik, Temesváron bevált a módszer, és a cél fontosságára való tekintettel remélik, hogy Nagyváradon is megoldást hoz, magyarázta az elöljáró. Az önkormányzat néhány héten belül fórumot szervez a megoldások keresésére, amelyre meghívást kapnak az érintett ingatlanok tulajdonosai, az ott működő cégek vezetői, illetve a bérlők is.
Egy neve elhallgatását kérő sétálóutcai lakos kérdésünkre elmondta, hajlandó volna önrésszel hozzájárulni az általa is lakott műemlék épület felújításához, de először tudni szeretné, ki lesz a kivitelező, és mennyi pénzért vállalta a munkát. Mint mondta, abban az épületben, ahol családjával él, a lakók többször is összefogtak már, hogy a legfontosabb javításokat elvégezzék. A külső folyosó állapota például nemrég vészesen leromlott, a mennyezet sem volt már biztonságos.
Akkor a lakástulajdonosok és a bérlők saját pénzükből orvosolták a bajt, s ugyanez volt a helyzet az épület szűk belső udvaránál is. Ezelőtt 2-3 évvel egyébként felszólítást kaptak az önkormányzattól, hogy harminc napon belül kezdjék el az épület felújítását, röviddel ezután pedig értesítették őket, hogy műemlék épületről van szó, így elvben csak a tanács jóváhagyásával lehet bármilyen tervet kivitelezni. Akkor a tanácshoz továbbították kérésüket, de azóta sem érkezett válasz – ecsetelte a tulajdonosok kálváriáját a lakó.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.