Hirdetés

Életminőség-javító eurómilliók érkeznek erdélyi kisvárosokba

Véghez vihetik. A nagykárolyi tervek a polgárok életminőségének javítását szolgálják •  Fotó: Facebook/ADR Nord-Vest

Véghez vihetik. A nagykárolyi tervek a polgárok életminőségének javítását szolgálják

Fotó: Facebook/ADR Nord-Vest

Újabb fejlesztések valósulhatnak meg Nagykárolyban és Désen az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökségen keresztül érkező európai uniós pénzekből.

Páva Adorján

2024. július 08., 17:052024. július 08., 17:05

A Szatmár megyei kisváros lakói korszerűbb településnek örvendezhetnek az intézmény tájékoztatása szerint, miután megvalósítják azt a két beruházást, melyek kivitelezését a hatóság és Nagykároly polgármesteri hivatala között a minap megkötött szerződések rögzítik.

Az összesen 3,4 millió eurós projektek egy rekreációs és egy multifunkcionális központ megépítését célozzák.

Hirdetés

Előbbi csaknem 1800 négyzetméteren terül majd el, terápiás és sporttevékenységeknek ad otthont, úszómedencékkel és sportpályákkal. Ugyanakkor a városi könyvtár új, 900 négyzetméter alapterületű épületet kap, amely multifunkcionális központként szolgál majd: kulturális és oktatási tevékenységeket is befogad, kommunikációt és szocializálódást elősegítő közegként működik.

„Valamennyi kulturális-oktatási szolgáltatás egy hosszú távú stratégia részeként van kigondolva, mely a polgárok életminőségének javítását szolgálja kiegészítő tevékenységek, kulturális és társadalmi nevelés révén, egy modern és biztonságos térben” – olvasható a fejlesztési ügynökség közleményében. A két központot csaknem 4000 négyzetméter zöldterület övezi, füves pályák, fás területek.

„A fiataloknak még több okuk lesz arra, hogy a településen maradjanak az európai forrásokból megvalósítandó befektetéseknek köszönhetően. Közben a közösség valamennyi tagja nyugodtabbá válhat, hiszen 80 térfigyelő kamerát is elhelyeznek, amelyek által 40 százalékkal nő a közbiztonság” – tájékoztat az intézmény.

Nagykároly csaknem 50 százalékban magyarlakta város •  Fotó: Visitcarei.ro Galéria

Nagykároly csaknem 50 százalékban magyarlakta város

Fotó: Visitcarei.ro

Mindkét nagykárolyi projekt az úgynevezett Északnyugat regionális program 2021-2027 nevű pályázati lehetőségen keresztül nyert támogatást, „a polgárokhoz közelebb álló Európa” célkitűzés teljesítése érdekében.

Hasonló forrásokból még több pénzt hívnak le Désen: összesen 8,4 millió eurót költhetnek két rekreációs központ megépítésére és 15 hektárnyi zöldterület korszerűsítésére.

A Kolozs megyei kisváros az 1-es számú általános iskola felújítása után nyert újabb pályázatokat. Az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség tájékoztatása szerint a polgármesteri hivatallal a napokban megkötött szerződések szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy a désiek szülővárosukban maradjanak, hiszen jelentősen javul az életminőség a kulturális-szociális infrastruktúra pihenést, kikapcsolódást, szórakozást is szolgáló fejlesztésével.

A valamennyi korosztálynak szóló fejlesztések nagyobbik, 7 millió eurós projektje csaknem 15 hektárnyi zöldterület modernizálását is magában foglalja. A beruházás leglátványosabb része egy új, 3000 négyzetméteren elterülő szociális-rekreációs központ lesz, amely az egészségügyi megelőzést célzó szolgáltatásoknak, illetve terápiás kezeléseknek (fizio-, termo-, hidro- és masszázsterápia) ad otthont. Ezzel egyrészt hozzájárulnak az idősebb generáció aktívabb életviteléhez, illetve egészségesebb életmódhoz szoktatják a fiatalabbakat is.

A tervek szerint jövő nyáron megnyíló központ körül korszerűsítik a zöldövezetet, fákat, bokrokat ültetnek, édesvizű tavakat létesítenek és szabadtéri amfiteátrumot is építenek a 15 hektáros területen. A nagyszabású beruházás legalább 200 férőhelyes parkoló létesítését is magában foglalja, de új járdák, utak, pihenőhelyek épülnek a gyalogosok és a kerékpárosok számára is.

Szépül a város. Dés nagyobbik, 7 millió eurós projektje csaknem 15 hektárnyi zöldterület modernizálását is magában foglalja •  Fotó: MTI/Kiss Gábor Galéria

Szépül a város. Dés nagyobbik, 7 millió eurós projektje csaknem 15 hektárnyi zöldterület modernizálását is magában foglalja

Fotó: MTI/Kiss Gábor

A második, 1,8 millió eurós projekt a dési Rózsahegyi negyed lakói számára viszi közelebb a kikapcsolódási-szórakozási lehetőségeket egy kisebb, 2000 négyzetméteres alapterületű rekreációs-kulturális központ megépítésével.

„A vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló, összesen csaknem 5000 négyzetméter alapterületű két épület lehetővé teszi a lakók számára, hogy mindennapjaikat egy modern infrastruktúrával rendelkező településen töltsék, mely a jólétet szolgálja minden téren, valamennyi korosztály igényeit kielégítve” – áll a fejlesztési ügynökség tájékoztatásában.

A Kolozs megyei Dést több mint 31 ezren lakják a legutóbbi népszámlálási adatok szerint, 8 százalékuk magyar. A Szatmár megyei Nagykároly 19 ezer lakost számlál, 46 százalékban magyarlakta város. Amint arról beszámoltunk, a partiumi város a mostaninál nagyobb összegű projektben is élvezi az Északnyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség támogatását.

Hiszen folytatódik a nagykárolyi Károlyi-kastély felújítása: Szatmár és a Partium egyik legnépszerűbb látványossága a két cselédház, a dendrológiai park és a Víztorony korszerűsítésére kap jelentős, több mint 8 millió eurós uniós támogatást. A helyi múzeumnak is otthont adó, bő egy évtizeddel ezelőtt szintén EU-pénzekből felújított műemlék közvetlen környezetének rendbe tétele idegenforgalmi célokat szolgál majd, a kulturális fejlesztéseket csillagászati és virtuálisvalóság-bemutatókkal is „megspékelik”.

korábban írtuk

Tovább szépül a Partium ékessége: eurómilliók a Károlyi-kastély látványosságainak felújítására
Tovább szépül a Partium ékessége: eurómilliók a Károlyi-kastély látványosságainak felújítására

Folytatódik a nagykárolyi Károlyi-kastély felújítása: Szatmár és a Partium egyik legnépszerűbb látványossága a két cselédház, a dendrológiai park és a Víztorony korszerűsítésére kap jelentős, több mint 8 millió eurós uniós támogatást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés