
Az Erdély-szerte egyre népszerűbb Pittyes 2-es és Gyufa humorista trió is fellépett szülővárosában, Kézdin
Fotó: Kiss Judit
Erőteljes lüktetéssel telt meg a hét végén Kézdivásárhely: a helyi értékekre összpontosító Őszi sokadalom sokakat vonzott a céhes városba nemcsak a környékről, de messzebbről is.
2022. augusztus 29., 08:282022. augusztus 29., 08:28
Aki a vasárnap zárult, háromnapos Őszi sokadalomra látogatott el Kézdivásárhelyre, talán rá sem ismert a máskor többnyire csendes, általában visszafogott pezsgésű város atmoszférájára. A céhes város ünnepén ugyanis azt lehetett érzékelni, hogy késő éjszakáig élettel, lüktetéssel telt meg az udvarterekkel övezett központ, sokakat vonzott a helyi értékekre összpontosító, immár 32. alkalommal megszervezett sokadalom.
Az impozáns református templom közelében felépített nagyszínpadon és több kisebb színpadon tartottak zenei és egyéb rendezvényeket, de nem hiányoztak a kínálatból a kötetbemutatók, kerekasztal-beszélgetések, és természetesen a vásári forgatag is gazdag kínálattal várta a közönséget.
Fotó: Őszi sokadalom Facebook
A nagyszínpadon kívül több kisebb helyszínen is tartottak koncerteket, például a közeli borudvarban, ahol a hangzást meglehetősen zavarta a nagyobb volumenű nagyszínpadi koncertek hangereje. Talán a szervezőknek nem ártana megfontolniuk, hogy a kisebb koncertek helyszíneit valamivel távolabb helyezzék el a nagyszínpadtól, vagy hogy ne egyazon időpontra időzítsék az egymáshoz közel zajló rendezvényeket.
De szintén sokakat vonzott a 2010-ben alakult gyergyószentmiklósi No Sugar együttes szombati fellépése is, a zenekar erőteljes előadásmódja magával ragadta a közönséget. Szintén nagy sikernek örvendhetett a Pittyes 2-es és Gyufa nevű, Erdély-szerte egyre népszerűbb humoristatrió nagyszínpadi fellépése.
Fotó: Őszi sokadalom Facebook
Ezúttal „otthon” voltak, népszerűségüket az is igazolja, hogy a négyévestől a hajlott korúakig mindenkit meg tudnak mosolyogtatni, slágereiket immár kívülről fújja a közönség. A szórakoztató rendezvények sorába illeszkedett a Nők Egyesülete által szervezett felvonulás: korhű ruhákban korzóztak a hölgyek a céhes város főterén.
Az őszi sokadalom kulturális kínálata is felpezsdítette a város életét: sokan voltak kíváncsiak a kolozsvári Csengeri Kostyák Zsuzsa orgonaművész koncertjére, amelyet a Boldog Özséb templomban hallgathattak meg az érdeklődők. Az Incze László Céhtörténeti Múzeumban Simó Enikő díszítőművészeti kiállítását nyitották meg, de számos alkotóval tartottak kerekasztal-beszélgetést. Az erdélyi rockzene története iránt érdeklődők Zilahi Csabának, a kolozsvári rádió szerkesztőjének a könyvét ismerhették meg: a szerző jelenlétében mutatták be a nemrég napvilágot látott, nagy érdeklődésre számot tartó, Erdélyi MagyaRock (1970–2010) című kötetét. A bemutatót az 1980-ban alakult kézdivásárhelyi Bumeráng zenekar fellépése követte, a veterán zenészek a helybeliek – és nemcsak – által évtizedek óta jól ismert szerzeményeket hallgathatták meg.
Erős szélre és zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.
Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.
Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.
Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.
Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.
Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
szóljon hozzá!