A tárgyalás résztvevõi megegyeztek abban, hogy az elkövetkezõ hónapokban tartalommal töltik fel a két megye között hat éve megszületett együttmûködési megállapodást, rendszeres egyeztetéseket kezdeményeznek olyan kérdésekben, mint a turizmus és az infrastruktúra fejlesztése, a munkahelyteremtés, a környezetvédelem, valamint a Székelyföld egységes arculatának kialakítása és önazonosságának erõsítése.
Az együttmûködésen túl, céljuk egy közigazgatásilag egységes Székelyföld kialakítása, ami Tamás Sándor szerint három-négy év alatt elérhetõ, egy következõ lépésben pedig Maros megye magyarok lakta részét is az egyesült térséghez kapcsolnák, vázolta a terveket a Kovászna megyei tanácselnökjelölt. Elmondta, az egyesítés az eurorégiók újraszervezése révén valósulhatna meg, addig azonban a két megyének együtt kell mûködnie.
A megbeszélésen a két megyei önkormányzat képviselõi áttekintették a regionális hulladéktároló, valamint a turisztikai fejlesztéseket megvalósító, Borvíz útja elnevezésû projekt jelenlegi stádiumáról szóló kimutatásokat is.
Mindkét projekt hosszú elõéletre tekint vissza, de megvalósításukhoz bürokratikus és döntéshozatali akadályok miatt mindeddig nem sikerült hozzákezdeni – fogalmazott felszólalásában Borboly Csaba, Hargita megyei tanácselnök. A tegnapi találkozón született döntés értelmében a két megye ezentúl közösen lobbizna az illetékes minisztériumoknál a projektek azonnali elindítása érdekében.
Mint ismeretes, a helyhatósági választásokat megelõzõ kampányban a megyehatárt jelzõ tábláknak a letakarásával egyesítette szimbolikusan Hargita és Kovászna megyét Borboly Csaba és Tamás Sándor. A két politikus akkor úgy nyilatkozott, a jelenlegi felosztás terméketlen, visszahúzó versengést eredményez.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.