Ez a rendezvény ad alkalmat arra, hogy öt székelyföldi város: Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Gyergyószentmiklós és Székelyudvarhely polgármesterei és a Hargita, valamint a Kovászna megyei önkormányzatok vezetői találkozzanak, és az együttműködési lehetőségekről tárgyaljanak.
Együtt dolgoznának
A kezdeményező Ráduly Róbert tegnap hangsúlyozta: nem az a fontos, hogy ki milyen politikai alakulathoz tartozik, hanem az, hogy a székelyföldi városok egymással karöltve tudjanak haladni. Ezért az RMDSZ-színekben tisztségbe jutott polgármesterek mellett jelen lesz az MPP két városvezetője Rácz Károly kézdivásárhelyi és Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester, illetve a Zöld Párt színeiben székelyudvarhelyi alpolgármesteri tisztséget nyert Zilahi Imre is. Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester és Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök nem tud jelen lenni, mivel ugyanakkor az RMDSZ Operatív Tanácsa is ülésezik. Ráduly Róbert szerint a tanácskozás végén szándéknyilatkozatot kívánnak elfogadni az együttműködésről, és céljuk, hogy a bejegyzésig vigyék a Székelyföldi Városok Szövetségét.
Ráduly derűlátó
„Ezúttal megpróbáljuk Hargita megyében bejegyezni, hátha jobban fogunk boldogulni, mint ahogyan Háromszéken történt” – jelentette ki Ráduly Róbert utalva arra, hogy a Szövetség a Székelyföldért egyesületet több mint egyévnyi próbálkozás után se sikerült a sepsiszentgyörgyi bíróságon bejegyeztetni. Csíkszereda polgármestere szerint a Székelyföldi Városok Szövetsége nyitott marad minden Kovászna, Hargita és Maros megyei város számára is. Ráduly abban látja a szövetség hasznosságát, hogy az együttműködés során a polgármesterek tanulhatnak egymás hibáiból, és elleshetik a jó döntéseket, kezdeményezéseket. Ugyanakkor vannak olyan politikai kérdések – ilyen az autonómia-népszavazás –, amelyek ügyében egységesen kell fellépni, mondta Ráduly Róbert. „Oda szeretnénk elérni, hogy függetlenek legyünk attól, hogy hogyan aludt Markó Béla, Tőkés László, Orbán Viktor vagy Szász Jenő, és legyen egy olyan együttműködési keret, amely az önkormányzatokról és a konkrét életről szól”. A sajtótájékoztatón szintén jelen levő sepsiszentgyörgyi polgármester, Antal Árpád hozzátette: támogatja a kezdeményezést, hiszen nem az a fontos, hogy ki a kezdeményező, hanem az, hogy elkezdjenek együtt gondolkodni.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.