
Hankó Balázs miniszter az Erzsébet-táboros erdélyi fiatalokhoz szól az Országházban
Fotó: MTI/Lakatos Péter
Az Erzsébet-tábor lényege, hogy érezzük az összetartozást mi, magyarok szerte a Kárpát hazában – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter Erdélyből érkezett Erzsébet-táboros gyermekeknek, akiket az Országházban köszöntött pénteken.
2025. augusztus 23., 09:292025. augusztus 23., 09:29
Hankó Balázs úgy fogalmazott, az Erzsébet-tábor boldogságot, mosolyt és örömet csalt a gyerekek arcára.
– mondta a miniszter. Kiemelte: idén összesen négyezer fiatal vett részt a nyári táborokban külhonból, szerte a Kárpát-medencéből.
„Legyünk hát büszkék arra, hogy mi magyarok a Kárpát-medencében több mint ezer év múltán is magyarul, összetartozva köszöntjük egymást, mert kultúránk, keresztény, magyar identitásunk köt bennünket össze” – hangsúlyozta.
Hankó Balázs beszámolt arról, hogy idén 50 ezren nyaraltak az Erzsébet-táborban, ha pedig az őszi, tavaszi és téli táborokat is beleszámítják, akkor összesen 110 ezren. „Rekordot döntött az idei Erzsébet-tábor” – jelentette ki. Rögzítette: az elmúlt években összesen másfél millió fiatal arcára csaltak mosolyt, ennyien voltak már Erzsébet-táborokban.
„Csodálatos érzés együtt lenni itt, a Parlamentben” – hangoztatta a tárcavezető, aki a jelen lévő gyerekeknek azt kívánta, hogy magyarságukra, kereszténységükre büszke fiatalok legyenek. „Isten éltessen benneteket, jó így veletek együtt ünnepelni” – húzta alá a miniszter.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
Kétarcú időjárással búcsúzik augusztus: miközben vasárnap a Kárpátok térségében heves zivatarokra, felhőszakadásokra és jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, hétfőn az ország nyugati felében ismét a hőség kerül előtérbe.
Két katonai ejtőernyős sérült meg Marosvásárhelyen, miután a hirtelen szél eltérítette őket a kijelölt földet érési területtől. Az egyik katona egy fémcsarnok tetején lévő napelemekre érkezett, társa pedig elektromos vezetékekkel került érintkezésbe.
Szombaton felavatták Kolozsváron a Regionális Agyérbetegségi és Idegsebészeti Központot Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, Mircea Abrudean szenátusi elnök, Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter, valamint más tisztségviselők jelenlétében.
A 130 éve, augusztus 28-án született Márton Áronra, Erdély nagy püspökére emlékeznek pénteken és szombaton a szülőfaluban, Csíkszentdomokoson.
A Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem (USAMV) különleges kiállítást mutat be az érdeklődőknek.
Heidl György társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár Facebook-bejegyzésében erdélyi útjuk egyik legfontosabb tanulságaként azt emeli ki, hogy önmagában a párbeszéd kevés: annak akkor van értelme, ha konkrét eredménye is születik.
szóljon hozzá!