Hirdetés

Egyre súlyosabb a baj Erdélyben: ott sincs elég ivóvíz, ahová most vezették be a korábbi katasztrófa orvoslásaként

Száraz tények. Számos erdélyi településen csak bizonyos időintervallumban, alig-alig vagy egyáltalán nem folyik víz a csapból •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Száraz tények. Számos erdélyi településen csak bizonyos időintervallumban, alig-alig vagy egyáltalán nem folyik víz a csapból

Fotó: Erdély Bálint Előd

Naponta több figyelmeztetést, felszólítást, csapelzárásról szóló tájékoztatást közöl a Szamos Vízügyi Vállalat. Ugyanis a kánikula, illetve az ivóvíz „nem rendeltetésszerű használata” miatt immár többtucatnyi településen korlátozásokat kellett bevezetnie a javarészt Kolozs és Szilágy megyei helyiségeket kiszolgáló hatóságnak, sok bosszúságot okozva a lakóknak. Tragikomikus, hogy Györgyfalva is érintett, ahová csak most vezették be a „városi” vizet, a korábbi súlyos helyi vízszennyezés orvoslásaként.

Páva Adorján

2024. július 13., 10:232024. július 13., 10:23

2024. július 13., 10:432024. július 13., 10:43

Túlfogyasztással magyarázza a Szamos Vízügyi Vállalat, hogy immár többtucatnyi erdélyi településen spórolásra szólította fel a lakosságot, illetve időszakosan el is zárta a csapokat. A hatóság közösségi oldalán naponta több ilyen jellegű felszólítást, értesítést közölnek. Nagyjából mindegyikben azzal indokolják a korlátozó intézkedéseket, hogy nincs elég ivóvíz annak nem rendeltetésszerű használata, tehát a túlzásba vitt kerti, melegházas, mezőgazdasági öntözés, állatellátás, udvarlocsolás, medencefeltöltés miatt.

A legfrissebb, pénteki bejegyzések között olvasható, hogy – immár több napja – a Kolozsvárral szomszédos Szamosszentmiklós, Apahida és Dezmér bizonyos utcáiban 10 és 15 óra között elzárják a csapokat, Dezmér egyes részein este héttől nem lehet víz másnapig, Kolozspatán pedig 22 és 6 óra között. A Szilágy megyei Sarmaságon egy ideig csak 7 és 22 óra között lesz víz, éjszaka nem. Zilah több városrészében is szünetelt a szolgáltatás csütörtök estétől péntek hajnalig a túlfogyasztás miatt.

Hirdetés

Csütörtökön jóval hosszabb volt a korlátozásokról szóló lista a Szamos vállalat Facebook-oldalán: egyik bejegyzésben arról értesítettek, hogy

a Kolozs megyei Erdőfelek, Szelicse, Mikestelep, Györgyfalva, Dezmér, Kolozsbós, Kolozspata, Kajántó, Diós, Magyarmacskás, Bodonkút, Mezőszentjakab, Mezőcsán és Novoly lakosai csak akadozva, alacsony nyomással jutnak ivóvízhez, emiatt a falvak egyes részein teljesen megszűnhet a szolgáltatás.

A vízügyi vállalat ígéretet tett arra, hogy a lehető legrövidebb időn belül orvosolja a helyzetet, és bocsánatot kért a „tőlük független” kellemetlenségekért. Ugyanakkor ismételten arra szólítottak fel mindenkit, csak a házban használja az ivóvizet, az udvaron vagy a mezőgazdaságban fúrt kutakból származó vagy esővizet vessen be.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Ezt megelőzően szintén csütörtökön a Szilágy megyei Középlak, Döbörcsény, Oláhfodorháza, Nagyborszó, Szamossósmező, Galgó, Közfalu, Nyirsid, Szilágyróna és Hosszúújfalu lakóit értesítették, hogy – hasonló okok miatt – megszűnik az ivóvíz-szolgáltatás, amíg fel nem töltik a készleteket. Számos más Szilágy és Kolozs megyei település esetében is ideglenes csapelzárást alkalmaztak az elmúlt napokban, és alkalmaznak jelenleg is.

A lakosságot természetesen felháborítják a történtek, hiszen a vízügyi vállalat szerződéses viszonyban vállalta az ivóvíz biztosítását, amelyért az ügyfelek a fogyasztás mértéke szerint fizetnek – ugyanakkor természetesen az időjárás minden „emberi tervet” felülírhat.

Sokan amiatt bosszankodnak, hogy miközben nekik egy pohár víz sem jut, néhány kilométerrel odébb mások medencéket töltenek fel, autómosót működtetnek, hektárokon öntöznek. Azt is felrótták, hogy a Szamos vállalat elégtelen hozamú hálózatot épített ki, amelyet nem korszerűsítenek.

Utóbbi vádakra csütörtökön közleményben reagált a vízügyi hatóság. Tájékoztatásuk szerint 1997 és 2024 között összesen 720 millió eurót hívtak le a rendszer felújítására és bővítésére, ezek a munkálatok eddig 716 kilométernyi vezetéket érintettek.

A legnagyobb projektjük most zajlik: 410 millió euróból összesen 1875 kilométernyi vezetékhálózatot korszerűsítenek vagy újonnan kiépítenek.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Az európai uniós támogatások mellett saját és román állami költségvetésből is finanszíroznak munkálatokat, ezek jelenlegi értéke 43 millió eurót tesz ki. Közlésük szerint a hálózatot úgy építik ki, hogy az minden műszaki előírásnak, követelménynek megfeleljen, a lakosság esetleges növekedésével is számolva. A rendszer így normális körülmények között gond nélkül kiszolgálja a fogyasztókat.

„Következtetésképp, a Szamos vízügyi vállalat által kezelt rendszerek nem alul dimenzionáltak vagy korszerűtlenek. Ugyanakkor az új hálózatok sem bírják el és a jövőben sem fognak eleget tenni a fogyasztás masszív növekedésének a jelenlegi körülmények között, amikor mindannyian érezzük a klímaváltozás hatásait (a kánikulával globálisan együtt járó aszályt). Főleg akkor, ha ilyen időszakokban a fogyasztók mezőgazdasági, állattenyésztési tevékenységekre, locsolásra, medencefeltöltésre használják az ivóvizet” – olvasható a közleményben. Amelyben emlékeztetnek:

az észszerű vízfogyasztásra törvény kötelez, amelynek be nem tartása kihágásnak minősül, és jogi személyek esetén 75–80 ezer, magánszemélyek esetén 25–30 ezer lejes pénzbírságot vonhat maga után.

A Szamos vállalat egyébként másik bejegyzésében arra is felhívta a figyelmet, hogy a vízhiány országos probléma, más régiók vízügyi vállalatai és lakosai is hasonló problémákkal küszködnek.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

A Kolozs megyei Györgyfalva lakói számára sajnos megszokottak a hasonló jellegű, több évtizedes problémák, amelyek két éve katasztrófahelyzetté dagadtak, amikor egy üzemanyagszállító katonai jármű felborulása nyomán súlyos vízszennyezés áldozatává esett a nyári szárazságban amúgy is esetlegesen működő helyi hálózat: nagy mennyiségű gázolaj ömlött a falut ellátó, a környékbeli források vizét összegyűjtő tározóba.

Mint ismeretes, a baleset jelentősen felgyorsította az évtizedek óta hiába várt „városi víz” bevezetését, amely rekordidő alatt megtörtént: május végén a Kolozs megyei falu óvodájának-iskolájának udvarán mindenki megbizonyosodhatott arról, valóban bevezették az ivóvizet a magyar többségű, infrastrukturális fejlesztések terén sokáig mellőzött településre.

A víz akkor még eleinte fehér színű volt a nagy nyomás miatt, azonban ennek már nyoma sincs az elmúlt időszakban, sőt néha magának a víznek sem.

Eleinte a tesztidőszakban elő-előforduló szivárgások, csőtörések miatt nem folyt időnként a csapból ivóvíz abban néhány tucat háztartásban, amely már letudta a műszaki és bürokratikus akadályokat, és bevezette a folyékony kincset (számuk folyamatosan nő). Az elmúlt napokban egyre többen panaszkodtak nyomáscsökkenésre, a magasabban fekvő házakban alig-alig folyt a víz. Aztán most hivatalos értesítésben is a lakosok tudtára adták, hogy a túlfogyasztás miatt nincs elég víz a régióban – bár ennek okozói bizonyára nem a györgyfalviak, hiszen egyelőre kevesen, rövid ideje vannak rácsatlakozva a hálózatra.

Minden esetre most többen arra fanyalodtak, hogy a régóta várt, biztos vízforrást, egy alapvető szolgáltatás tekintetében biztonságot ígérő rendszer helyett visszakössék háztartásukat a régi, fúrt kutas, forrásvizes saját rendszerekre – legalábbis ott, ahol a kánikula még nem szárította ki a kutakat.

Közel negyven településen korlátozzák a lakosság ivóvízellátását Fehér megyében is a kánikula közepette, miután sok felhasználó öntözésre használta a vezetékes vizet, ugyanakkor a nem rendeltetésszerű felhasználás Kovászna megyében is gondot okoz.

A Fehér megyei vízszolgáltató, az Apa Citta Kft. pénteken jelentette be, hogy tucatnyi településen korlátozza az ivóvízszolgáltatást. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy a nem rendeltetésszerű felhasználás miatt egyes településeken akár el is zárhatja a vízcsapokat – írta az Agerpres hírügynökség. Az ivóvíz adagolását a napokban tapasztalt magas hőmérséklettel és megnövekedett vízfogyasztással indokolta a szolgáltató, rámutatva, hogy az intézkedésre a vízkészletek újbóli feltöltéséhez van szükség. Emellett figyelmeztette a lakosságot, hogy kizárólag rendeltetésszerűen használja a hálózatból származó vizet, ellenkező esetben le is állhat a szolgáltatás.

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

A felhívás szerint tucatnyi településen 22 és 5 óra, illetve 22 és 6 óra között szünetel az ivóvízszolgáltatás, de olyan falvak is vannak, ahol 10 és 17 óra között is korlátozni kell az ivóvízhez való hozzáférést. A dél-erdélyi megyében pár éve jelentkeznek az ivóvízgondok nyaranta, szárazság idején. De a vezetékes víz nem rendeltetésszerű felhasználása Kovászna megyében is problémát okoz, a mezőgazdasági célra történő felhasználás miatt a Sepsiszentgyörgyhöz közeli falvakban csökkent a víz nyomása – számolt be pénteken online felületén a Háromszék napilap. Mint írták, Kilyén, Szotyor, Kökös, Uzon, Szentivánlaborfalva, Bikfalva és Lisznyó településekről érkeztek panaszok a Közüzemek Rt. regionális vízszolgáltatóhoz. Kozsokár Attila vezérigazgató a lapnak elmondta: a nyomás csökkenése kizárólag nyáron, szárazság idején tapasztalható, mert sokan öntözésre használják a vezetékes vizet, ami a hatályos romániai törvények szerint tilos.

A vezérigazgató a Székelyhon hírportálnak nyilatkozva arra is felhívta a figyelmet, hogy a klórozott vezetékes víz nem alkalmas öntözésre, a földeket inkább a magas nitrit- vagy nitráttartalmú kutakból kellene öntözni, amelyeknek vize amúgy sem javallott emberi fogyasztásra. Az országban szombatra és vasárnapra harmadfokú, vörös hőségriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat. A 41 megye közül 28-at és a fővárost érintő figyelmeztetés az eddigi legnagyobb kiterjedésű vörös hőségriadó az ország történelmében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal

Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak

A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak
2026. január 15., csütörtök

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt

Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt
2026. január 15., csütörtök

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház

Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Lerobbant egy felújított mozdony, majd a segítségül küldött másik is, órákra Arad és Temesvár között rekedtek az utasok

Miután egy nemrég az európai uniós helyreállítási alap (PNRR) keretében felújított mozdony meghibásodott, majd a felmentésül küldött másik is, órákra Arad és Temesvár között rekedtek egy szerelvény utasai.

Lerobbant egy felújított mozdony, majd a segítségül küldött másik is, órákra Arad és Temesvár között rekedtek az utasok
2026. január 15., csütörtök

Indonéziában fogták el a szebeni rablógyilkosság harmadik vádlottját

Nemzetközi rendőri együttműködés eredményeként Indonéziában elfogták Costinel Cosmin Zuleamot, a 2023-ban történt nagyszebeni rablógyilkosság harmadik vádlottját – közölte csütörtökön a Román Rendőrség.

Indonéziában fogták el a szebeni rablógyilkosság harmadik vádlottját
2026. január 15., csütörtök

Gazdasági nehézségek ide, megszorítások oda, több millió lejből jelölik meg Románia földrajzi közepét egy erdélyi városban

Több mint két hektárnyi területet alakítanak át tematikus parkká a dél-erdélyi Fogaras városában, amely hűen reprodukálja Románia térképét, ahol az ország földrajzi középpontját is megjelölik.

Gazdasági nehézségek ide, megszorítások oda, több millió lejből jelölik meg Románia földrajzi közepét egy erdélyi városban
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Erdélyben fogták el az anyját Franciaországban megölő román férfit

Kolozsváron letartóztatták azt a 23 éves férfit, akit Franciaországban köröztek, mert október végén Molsheimben megölte édesanyját – közöltéka helyi hatóságok és a strasbourgi ügyészség.

Erdélyben fogták el az anyját Franciaországban megölő román férfit
2026. január 14., szerda

Hamis bejelentést tett egy gyilkosságról egy háromszéki tinédzser

Megbírságoltak egy 15 éves fiút, aki hamis bejelentést tett egy gyilkosságról a 112-es segélyhívó számon – számolt be szerdán a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hamis bejelentést tett egy gyilkosságról egy háromszéki tinédzser
2026. január 14., szerda

Katasztrófavédelem: veszélyt jelenthetnek a lezuhanó jégcsapok, el kell távolítani az épületekről

A jégcsapok lezuhanása veszélyes lehet, ezért el kell távolítani az épületekről – hívta fel a figyelmet a román katasztrófavédelem (IGSU).

Katasztrófavédelem: veszélyt jelenthetnek a lezuhanó jégcsapok, el kell távolítani az épületekről
Hirdetés
Hirdetés