
Gyerekek az egyesület pénteki, Föld Napi rendezvényén
Fotó: Az Élet Fája – Környezetvédelmi és Humanitárius Egyesület Facebo
„Ha valakinek gyerekként szokásává válik a környezetvédelem, az felnőttkorban is beépül az életmódjába” – vallja Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség korábbi vezetője, az Élet Fája – Környezetvédelmi és Humanitárius Egyesület elnöke. A civil szervezet tagjai amellett, hogy védik a természetet, a környezet védelmére nevelik a gyerekeket is. Az általuk alkalmazott módszerekről, akcióikról mesélt a Krónikának az egyesületi elnök.
2022. április 22., 14:222022. április 22., 14:22
„Nagyon örülök, hogy április 22-én, amikor a Föld Napját ünnepeljük, kerül terítékre a környezetbarátság témája, ami nélkül sem védeni, sem pedig ápolni nem lehet a hibás magatartásunk és életmódunk által beteggé tett bolygónkat” – hívta fel a figyelmet már az elején Békéssy Erzsébet.
Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség korábbi vezetője nyugdíjasként is tesz a környzetért
Fotó: Facebook/Erzsébet Békéssy
Ezekre nagy gyakorisággal kerül sor Szatmár megyében a civil szervezet létrejötte, azaz 2020. október 27. óta. Ezeknek a tevékenységeknek – melyeket minden alkalommal egy, az ökonaptárban szereplő környezetvédelmi eseményhez kötnek – mindig a gyerekek a „főszereplői”. Természetesen nem hiányoznak a szülők és nagyszülők sem, mert az egyesület tagjai úgy gondolják, igazi, kézzel fogható eredményeket csapatmunkával lehet elérni.
– hangsúlyozta Békéssy Erzsébet, aki szerint az egyesület arra hivatott, hogy ezeket a lehetőségeket biztosítsa. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy jó úton haladnak, egyre többen csatlakoznak hozzájuk, amitől egyre nagyobb és erősebb lesz az „élet fája”.
Fotó: Facebook/Erzsébet Békéssy
Kérdésünkre a környezetvédelmi szakember elmondta: nagyon fontos, hogy a környezetbarát tevékenység olyan frappáns ötletek alapján legyen kidolgozva, amelyek vonzzák a résztvevőket, hogy kialakuljon a „részt venni akarás”, a vágy a közös munkára, alkotásra.
Ebben nagy szerepe van a pedagógusoknak, óvónőknek, mivel ezt a munkát óvodás korban kell elkezdeni, amikor a gyerekek a legfogékonyabbak. Emellett ügyelni kell és oda kell figyelni arra is, hogy olyan tevékenységeket találjanak ki, melyeket a kicsik otthon is tudnak gyakorolni, bevonva a szülőket, nagyszülőket. Főként utóbbiakat, hiszen nekik nagy az igényük az unokákkal való foglalkozásra, így számukra is biztosított a környezet védelmében való részvétel.
Ha valakinek gyerekként szokásává válik a környezetvédelem, az felnőttkorban is beépül az életmódjába, viszont elengedhetetlen a folytonosság, mutatott rá a környezetvédelmi szakember, aki szerint ebben az egyesületnek is nagy szerepe van. „Olyan ez, mint amikor elindulsz a lejtőn. Ha azt akarod, hogy tartós eredményt érj el, nincs megállás. Nem könnyű, de megéri” – jelentette ki lapunknak Békéssy Erzsébet.
Fotó: Facebook/Erzsébet Békéssy
Mint mondta, az Élet Fája – Környezetvédelmi és Humanitárius Egyesület arra törekszik, hogy minden hónapban legalább egy nagyszabású akciót szervezzen. A tavaly 23 környezetvédelemmel kapcsolatos programon vehettek részt az érdeklődők és az idei év is eseményekben gazdagnak ígérkezik.

Papírgyűjtéssel, faültetéssel, folyóparttisztítással, környezetbarát fesztivál kezdeményezésével csatlakoztak idén is erdélyi szervezetek és rendezvények a Föld napja mozgalomhoz.

A klímaválságra hívják fel a figyelmet a Google nyitólapján látható műholdképek, hogy a Föld napja alkalmából emlékeztessék a felhasználókat az emberi tevékenység éghajlatra és környezetre gyakorolt hatására.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!