2010. április 20., 14:142010. április 20., 14:14
A cég február 3-án jelentette be, hogy megválik összes alkalmazottjától, mivel az Erdélyt átszelő autópálya építésére nem kapott újabb finanszírozást az államtól. A munkaügyi felügyelőség szerint azonban a vállalat megsértette a kollektív elbocsátásra vonatkozó eljárási szabályokat. Felmerült az is, hogy a megfelelő finanszírozás érdekében a Bechtel a román állam által garantált hitelt vehet fel.
Radu Berceanu közlekedési miniszter hétfőn jelentette be, hogy pénzhiány miatt Romániában az idén egy kilométer autópályát sem adnak át a forgalomnak év végéig. A tárcavezető érvei szerint a kormánynak nincs pénze az idén új autópályák építésére, mivel a központi költségvetésből túl kevés jut az általa vezetett minisztériumnak. Hozzáfűzte azt is, hogy az idén nagyobb összeget terveznek kifizetni a Bechtelnek, de ez a pénz mindössze a tavalyi munkálatok nyomán felhalmozott adósságot fedezi.
Az erdélyi autópálya első 42 kilométert tavaly decemberben avatták fel a Kolozs megyei Gyalu és Torda között. A román állam 2003-ban kötött szerződést a Bechtellel a 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya megépítéséről, amelynek 2013 végéig kellene elkészülnie.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.