
Sorina Pintea
Fotó: Facebook
Az augusztusig összesített adatok szerint csaknem felére csökkent azoknak az orvosoknak a száma, akik kérvényezték a más országokban való munkavállaláshoz szükséges dokumentumokat – nyilatkozta hétfőn az egészségügyi miniszter.
2018. november 26., 15:312018. november 26., 15:31
Sorina Pintea egy besztercei sajtótájékoztatón az Agerpres szerint azt mondta, auditvizsgálatot kértek a Számvevőszéktől, és az ehhez szükséges, év elejétől augusztusig feldolgozott adatok értelmében 45–50 százalékkal csökkent azoknak az igényléseknek a száma, amelyekkel a külföldön való munkavállaláshoz szükséges iratokat kérik ki az orvosok.
A miniszter arról is beszélt, hogy a tervek szerint a jövőben egységesen, országos szinten szerveznék meg az orvosi állásokra kiírt versenyvizsgákat.
„Jelenleg az egyetemi központokban, a nagyvárosokban nagyon sok a szakember, a kisebb városokban és a falvakban pedig orvoshiány van. Megpróbáljuk majd összesíteni az állásokat, hogy aztán országos szinten szervezzük meg a versenyvizsgákat, és legyen méltányosabb a térségek szerinti elosztás” – fogalmazott Pintea.
A miniszter a falusi háziorvosi rendelőket hozta fel példaként, amelyek közül – állítása szerint – 700-ban van nem dolgozik orvos. Megkérdezték tőle az újságírók, mi a garancia arra, hogy a háziorvostanra szakosodott rezidensek hajlandók lesznek elvállalni a vidéki állásokat: „Január 1-jéig találunk majd egy megoldást, hogy azok, akikbe Románia belefektet, elsősorban Romániát szolgálják” – mutatott rá az egészségügyi miniszter.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
szóljon hozzá!