2010. augusztus 16., 08:512010. augusztus 16., 08:51
Első nap a sportrendezvényeké lesz a főszerep, 17 órától lábteniszversenyre, zsákugrásra, sör-ugrásra, sör-crossra és egyéb szórakoztató vetélkedőkre lehet jelentkezni a helyszínen. Kedden 18 órától a táncosok lépnek fel a kézilabdapályán.
A Tánc Gála keretében a helyi tánccsoportok mutathatják be tudásukat a közönség előtt. Szerdán a Folklór Nap keretében népzene és néptánccsoportok fogják követni egymást az August Fest színpadán, a magyar kultúrát a Rekettye néptánccsoport és a Mátka népdalcsoport fogja képviselni, a sváb kultúrát a Rote Rose néptáncegyüttes fogja bemutatni.
Csütörtökön 18 órától Könnyűzenei Gálával folytatódik a rendezvény, amelynek során a Castelanii zenekar, valamint a helyi művelődési központ szólistái és együttesei állnak színpadra. Az August Fest zárónapján kerül sor a mindig sok érdeklődőt vonzó „Nagykároly legerősebb embere” versenyre, a jelentkezők többek között kamionhúzásban, farönkemelésben és söröshordó-cipelésben mérhetik össze erejüket. Szintén pénteken 21 órától a szatmárnémeti Északi Színház társulata a Mindhalálig Beatles című zenés produkcióját adják elő a nagykárolyi közönségnek.
Ugyancsak aznap a Nagykárolyi Művelődési Központban dokumentumfilm-bemutatóra is sor kerül, a magyarországi kerékpáros, Lénárt Ferenc vetít le filmeket európai körútjáról, valamint a pekingi olimpiára tett biciklis túrájának élményeit osztja meg a jelenlevőkkel. Az idei August Fest egyetlen hiányossága a már hagyománynak számító Rock Nap elmaradása, amelyet egy későbbi időpontra ígérnek a szervezők.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.