
Gyanús állag. Az egészségügyi miniszter által megosztott kép alapján nehéz megállapítani, milyen ételről van szó
Fotó: Facebook/Alexandru Rogobete
Kemény bírálatot fogalmazott meg Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a Szatmár megyei sürgősségi kórházzal szemben a pácienseknek felszolgált étel miatt.
2025. augusztus 05., 08:282025. augusztus 05., 08:28
Az egészségügyi miniszter hétfőn este a közösségi oldalán osztott meg képeket a kórházi menüről, és alaposan megdorgálta a kórház illetékeseit.
„Jó étvágyat kívánok a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház vezetőségének!” – írta a miniszter, hozzátéve, hogy
A képen furcsa állagú étel – vélhetően rizses hús – látható, valamint tömlős sajtnak és májkrémnek tűnő termék.
Rogobete hangsúlyozta, hogy annak ellenére, hogy gyakran hallani azt a kifogást, hogy „nem lehet” jobb ételt felszolgálni, Romániában számos kórházban sikerül megfelelő és tápláló ételt kínálni a betegeknek.
– hangsúlyozta a miniszter.
A tárcavezető egyúttal arra buzdította a polgárokat, hogy továbbra is küldjenek fényképeket a kórházakban felszolgált ételekről az Egészségügyi Minisztérium honlapján elérhető hivatalos űrlapon keresztül: https://ms.ro/formular-raportare-hrana-in-spitale.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
szóljon hozzá!