
Fotó: illusztráció: Pixabay
Szilágy megyében 18 iskola olvad be más intézményekbe, megszűnik jogi önállóságuk. Az összevonás következtében hét igazgató is elveszíti a tisztségét.
2025. augusztus 28., 14:502025. augusztus 28., 14:50
„Jelenleg az új jogszabály 18 iskolát érint, mindet a városokban. Már megkaptuk az ARACIP rendeletét, és most várjuk a miniszteri rendeletet, amely véglegesíti az összevonást. A héten az érintett intézmények – mind a megszűnők, mind az átvevők – lezárják az irattár, a leltár és a pecsét átadását. Péntekig határidőt kaptak arra, hogy átadják a pecsétet, valamint az irattárat és a teljes felszerelést az átvevő iskoláknak. Tehát a tényleges határidő péntek, és várjuk a miniszteri rendeletet, amely ezekben a napokban érkezik meg” – mondta csütörtökön a prefektusi kollégiumi ülésen Cosmin Purcar, a Szilágy Megyei Tanfelügyelőség (ISJ) iskolai felügyelője.
Elmondása szerint az összevonás következtében hét igazgató veszti el posztját.
Összesen hét igazgató érintett, közülük négyen azonban – mivel a jogszabály ezt lehetővé teszi – aligazgatói tisztséget tölthetnek be” – tette hozzá Purcar.
Ugyanezen az ülésen Claudiu Bîrsan, Szilágy megye prefektusa bejelentette, hogy közös bizottságot hozott létre annak ellenőrzésére, hogy az iskolák teljesítik-e a tanévkezdéshez szükséges feltételeket. A bizottság ezen a héten végzi a helyszíni ellenőrzéseket – számolt be az Agerpres.
„Azokra az iskolákra összpontosítottunk, ahol tudtuk, hogy felmerülhetnek problémák. Ezekben az intézményekben végezte a bizottság a munkáját, és az eredmények, illetve a következtetések alapján felvesszük a kapcsolatot a polgármesterekkel és a többi érintett intézménnyel, hogy a tanévkezdésig minden gondot meg tudjunk oldani” – hangsúlyozta Claudiu Bîrsan prefektus.

„A romániai oktatásban most nem reform, hanem túlélés zajlik” – hangsúlyozta Daniel David oktatási miniszter a Kolozsvári Magyar Napokon.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
szóljon hozzá!