Hirdetés

„Dolgozni kell a városért”

Interjú Mezei Jánossal, Gyergyószentmiklós polgármesterével – Egy hónapja foglalta el Gyergyószentmiklós polgármesteri tisztségét. Mit talált a hivatalban, volt-e olyan munkálat, amit folytatni lehetett? – Nem sikerült még mindent átnéznem, de vannak érvényben lévő szerződések, amelyeket mérlegeltünk, és másként folytattuk a kivitelezésüket. Rengeteg megoldatlan dossziét találtam, elsősorban a földosztás terén.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2008. július 23., 00:002008. július 23., 00:00

A hivatalban viszont nagyon jó munkatársakat, tenni akaró embereket találtam.
– Melyek azok az előző mandátum alatt elkészített tervek, amelyeket örökölt?
– Ilyen a közvilágítás és a jégpálya hűtőrendszerének a rehabilitációja. Ezeket örököltem, viszont mindkettőt újratárgyaljuk, és módosítunk rajtuk, mert az a cél, hogy minél jobb minőségű legyen az eredmény. Létezik egy városfejlesztési terv is, amelyet későbbi pályázatok során igyekszünk hasznosítani.
– A tusnádi nyári szabadegyetemen Takács Imre, az Aquis Informatika Zrt. igazgatója ingyenesen felajánlotta cége e-önkormányzati szoftvercsomagját Gyergyószentmiklós és Kézdivásárhely polgármesteri hivatala számára. Miért lesz ez jó a hivatalba betérő polgárnak?
– Az e-önkormányzati szoftvercsomag nagy segítségünkre lesz az egyablakos ügyfélfogadási rendszer kialakításában. Gyorsabban zajlik az iktatás, egy helyen intézheti ügyes-bajos dolgait a polgár. Ezenkívül bizonyos adókat és illetékeket otthonról, a saját számítógépe mellől is ki tud fizetni.
– Szigorításokat szándékszik bevezetni a szociális segélyek folyósításában…
– Mindenkinek be kell állnia a sorba, és tudomásul kell vennie, hogy a város fejlődése érdekében dolgozni kell. Nem lehet folyamatosan kérni, és várni, hogy a hivatal oldja meg a személyes problémákat, tenni is kell valamit ezért. Ha viszont látjuk az akaratot, a késztetést, hogy meg akar élni az ember, csak éppen a pillanatnyi körülményei kedvezőtlenek, akkor segíteni fogjuk. A szociális segélyt igénylőktől, ha egészséges munkaképes emberek, elvárjuk, hogy közhasznú munkát végezzenek, és igazolásokat fogunk kérni arról, hogy járatják-e iskolába a gyerekeiket, és hogy valóban keresik-e a munkalehetőséget. Mert nem becsületes dolog, hogy míg egy hivatalbeli alkalmazott fizetése 500–600 lej, és felelősségteljes munkát végez, addig a szociális segély elérheti a 450 lejes szintet.
– A Gyergyói-medencében Ön és a gyergyóújfalvi polgármester jutott mandátumhoz a Magyar Polgári Párt színeiben. Érte emiatt bármilyen megkülönböztetés?
– Több polgármesterrel is találkoztam hivatalon kívül, augusztus 5-ére összehívok egy medenceszintű polgármesteri találkozót, amelyre hivatalos Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök is.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés