Hirdetés

Divide et impera!

„Eckstein a Markó-vonallal ellentétben nem tartja szerencsésnek azt, hogy az RMDSZ szembefordult a korrupcióellenes intézkedésekre elszánt demokrata párti elnökkel, és nem tartja szerencsésnek azt sem, hogy a magyar kisebbségi szervezet a 2004-es választások idején elkötelezte magát Năstase mellett. A legnagyobb hiba pedig az volt, hangsúlyozta a szenátor, hogy az államelnök felfüggesztésével kapcsolatban a Szövetség nem bízta a döntést a választókra.”

Máthé Éva

2009. január 12., 09:112009. január 12., 09:11

Nem is olyan régen olvashattuk ezt A Hét honlapján: 2007 májusában. Szóval ne tegyünk úgy, mintha az RMDSZ vezetősége olyan jaj, de nagyon elégedett lenne Băsescu államelnök döntésével, miszerint a liberális exszenátor, Eckstein-Kovács Péter lesz ezentúl a kisebbségi tanácsadó. Rókalelkű államelnökünk újabb húzása mellett ott sorakoznak korábbi, nemzetiségi szempontból több mint meglepő „húzásai”: az utóbbi időben gyakran feltünedezett a Székelyföldön, hogy – állítólag – a helyszínen tájékozódjon a magyar–román viszonyról. Csakhogy mindig az RMDSZ ellenzékével tárgyalt.

Egy percig se higgyük, hogy Szász Jenő szimpatikusabb számára, mint Markó Béla. Pusztán arról van szó, hogy évek óta arra használja az erdélyi magyar pluralizmus megteremtésére szolgáló törekvéseket, hogy mélyítse az árkot az RMDSZ és az MPP között. És annak a kijelentésnek se dőljünk be, miszerint azért ment el tavaly ősszel Parajdra, a töltöttkáposzta-főző fesztiválra, mert imádja ezt az ételt. Egy államelnök tapodtat sem tesz abból kifolyólag, hogy beindul a nyálelválasztása.

Eckstein valahol azt nyilatkozta, hogy kies hazánkban a legrosszabb dolga a cigányoknak van, ezért főként velük kell majd foglalkoznia. Eckstein nyilvánvalóan nagyon jól tudja, hogy a magyarság jogainak vonatkozásában milyen súlyos lemaradások vannak. E nyilatkozata úgy fest, mintha már a Băsescuval folytatott első találkozáson elhangzott volna az államelnök részéről: „Măi Petre, măi, vezi ce-i cu romii ăştia!” Hiszen amíg a romákkal foglalkozik a tanácsos úr, addig nem lesz majd ideje a magyarokkal törődni, vélheti az államelnök.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés