Hirdetés

Diszkriminációt kiáltanak a romák

A Szatmár megyei romák többsége sérelmezi, hogy az egészségügyi dolgozók egy része nem úgy viszonyul hozzájuk, mint a többi etnikumbélihez – derül ki egy frissen bemutatott felmérésből.

Végh Balázs

2010. november 15., 09:132010. november 15., 09:13

Az Északnyugati Fejlesztési Régióban élő romák egészségügyi ellátásáról készült felmérést mutatták be a napokban a Szatmár megyei kormánybiztosnak. Az Egészségügyi Szolgáltatásokért Felelős Romaközpont (SASTIPEN) és a Fiatal Romák Szervezetének szatmári kirendeltsége kérdezőbiztosokat küldött ki a megyébe, akik Nagykárolyban, Tasnádon, Erdődön, Sárközújlakon és Halmiban gyűjtöttek adatokat.

George Rădulescu programvezető elmondta, a felmérésből kiderül, vannak olyan telepek, ahova a mentőautó nem hajlandó behajtani, és a járóképtelen betegeket sokszor a családtagok kényszerülnek ölben kicipelni a főútig. A kérdezőbiztosok több esetben heves ellenállásba ütköztek, és volt olyan település, ahol a családorvos nem volt hajlandó a vizsgálathoz szükséges konkrét adatokat bemutatni. Emellett az is komoly gondot jelent, hogy a viszonylag nagyszámú roma lakosság tagjai közül csak kevesen jelentkeznek be a körzeti orvosi rendelőbe.

A felmérés vezetője szerint ennek alapvető akadálya a munkanélküliség, amely miatt a családoknak sem pénzük, sem kötelező állami egészségügyi biztosításuk nincsen. A jelenlegi egészségügyi rendszer működését illető kérdésekre a felmérésben résztvevő romák úgy nyilatkoztak, elítélendőnek tartják a hálapénzt, és sérelmezik, hogy az egészségügyi dolgozók többsége nem úgy viszonyul hozzájuk, mint a többi etnikumbelihez. A programfelelős szerint a megkérdezettek több olyan esetről is beszámoltak, amikor egészségügyi ellátásért folyamodva visszautasították őket, vagy megkülönböztetően bántak velük.

Rădulescu úgy tudja, például az erdődi háziorvos nem hajlandó házhoz menni egy súlyos daganatos betegségben szenvedő romához, és annak rendszeresen be kell járnia a rendelőbe, pedig komoly fájdalmai vannak. Állítása szerint a mikolai családorvos a lakosság egyéb etnikumú tagjaihoz viszonyítva jelentősen nagyobb összegeket kér egy-egy vizsgálatért, és a befizetett pénzről nem ad számlát, így pénzügyi bűncselekmény elkövetésével vádolható.

„A hivatalosan megszabott 15–20 lejes vizsgálati tarifa helyett 50–60 lejt kér a romáktól” – tette hozzá a felmérés vezetője, aki szerint a megkérdezettek havi összjövedelme átlagban 150 lej alatt van. A romák nagy része embertelen körülmények között, ivó- és fürdővíz nélküli, hulladékanygból tákolt viskókban él. Emellett többen lopni kényszerülnek a villanyáramot, nem rendelkeznek illemhellyel, és az alapvető iskolázottságuk sincsen meg.

Sokat segítene, ha lenne közöttük megfelelő számú mediátor, aki képviselhetné az érdekeiket, ám a 2007-ben indított tanfolyamra Szatmár megyéből 20-an jelentkeztek, de csak 5-en dolgoznak ebben a feladatkörben. Az országos szinten elvégzett vizsgálat adatait öszszesítik, és az így szerzett tapasztalatokat egy átfogó stratégia kidolgozásához használják fel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
Hirdetés
Hirdetés