
2010. augusztus 11., 09:382010. augusztus 11., 09:38
A statisztikák szerint júniusban országszerte 18 743 gyermek született (10,6 születés 1000 lakoshoz viszonyítva), 2667-tel több, mint májusban. A júniusban elhunytak száma azonban jóval több, 20 634 volt (11,7 elhalálozás 1000 lakosra). Az Országos Statisztikai Intézet szerint a negatív népszaporulat vezetett oda, hogy az ország lakossága júniusban 1891-gyel csökkent, míg májusban 5181 személlyel.
Romániában június folyamán 6033 házasság köttetett, 4975-cel kevesebb, mint egy hónappal korábban, míg a bíróságok 3093 válást mondtak ki, 164-gyel többet, mint májusban. 2009 júniusához viszonyítva 2010 júniusában az élve születések száma 151-gyel kisebb volt, az elhalálozásoké pedig 1369-cel nagyobb. Idén júniusban a lakosság száma 1891-gyel csökkent, míg tavaly júniusban csak 371-el. A házasságkötések száma ugyanakkor 5169-cel volt kevesebb, mint egy évvel korábban, ugyanabban a hónapban, míg 87 válással kevesebbet regisztráltak, mint 2009 júniusában.
A kolozsvári Országos Kisebbségkutató Intézet áprilisban azt vetítette előre, hogy a következő időszakban az erdélyi magyarság létszáma is csökken, arányaiban azonban nem lesz kevesebb. A kisebbségkutató intézet becslése szerint a 2011-es népszámlálás alkalmával várhatóan 1,29 millió magyart számolnak majd Romániában, ez ugyan létszámban csökkenést jelent a korábbi adatokhoz képest, azonban a magyarok aránya nem csökken különösebben. Várhatóan 6,3–6,5 százalékos lesz a mintegy 20,5 milliós Romániában.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.