2008. november 18., 09:562008. november 18., 09:56
A főtanfelügyelő kifejtette, az elmúlt tanévben 2300 diák járt nyolcadik osztályba, de az idei tanévben a nyolcadikosok száma jelentősen csökkent, mindössze 1977-en járnak a háromszéki tanintézményekbe. Ez a diáklétszám 71 gimnáziumi és szakiskolai kilencedik osztály létrehozását teszi lehetővé. A főtanfelügyelő szerint a tavaly bukott és a más megyékből beiratkozókkal számolva még négy osztály létrehozását javasolják, de így is csak 75 kilencedik osztály indítását hagyhatják jóvá, éppen hússzal kevesebbet, mint amennyi a jelenlegi tanévben működik.
A 75 osztály 60 százaléka - 45 osztály - gimnáziumi, a többi szakiskolai, 67 százalék - 51 osztály - pedig magyar tannyelvű, a többi román. Keresztély Irma elmondta, az iskolaigazgatóknak ezután kell elkészíteniük a beiskolázási tervet a jövő tanévre, és nehéz meggyőzni őket, hogy kevesebb osztályt indítsanak, hiszen minden vezető a saját intézményét tartja szem előtt, a megyei stratégia nem érdekli őket.
Amint a főtanfelügyelő leszögezte: egyelőre nem kell pedagógusokat elbocsátani, mert a tanárok általában a teljes katedra mellett pluszórákat is tartanak az iskolákban, és ezek fognak megszűnni. A háromszéki diáklétszám 2025-re 30 százalékkal fog csökkenni, vázolta Keresztély Irma, aki szerint ez azt jelenti, hogy öt középiskolával kevesebb működik majd, egyenként 400-500 gyerekkel.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.