2010. április 30., 09:332010. április 30., 09:33
A telkek egyike üres, a másikon pedig nemrégiben bontottak le egy épületet – mindkét helyszín közel van a városközponthoz. „Mindent megtettünk, hogy kiderüljön, életben van-e még Andreea, és ha igen, hol tartózkodik – nyilatkozta az ügyész. – Azt feltételezzük, hogy a kislány már halott, ezt ugyanis részben alátámasztják a hazugságvizsgáló tesztek eredményei.”
A 9 éves Simon Andreea Simona 2005. december 15-én este a csíkszeredai Tudor negyedből tűnt el nyomtalanul. A harmadik osztályos kislány a lakhelyéhez közeli boltba ment vásárolni, majd hazaindult, szemtanúk még látták a tömbház közelében, ám haza már nem érkezett. Burcuţă ellen februárban indult bűnügyi eljárás, a csíkszeredai altisztet – az eltűnt kislány édesanyjának élettársát – minősített emberöléssel gyanúsítják a kislány eltűnésének ügyében. Ellentmondásos nyilatkozatai miatt a hatóságok figyelme hamar ráterelődött, az elmúlt 5 évben többször megváltoztatta a vallomását, és négyszer bukta el a poligráfos hazugságvizsgálatot.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.