2010. február 12., 08:502010. február 12., 08:50
Amint arról lapunkban is beszámoltunk, a csíksomlyói kegytemplom közvetlen közelében található épületet már évekkel ezelőtt visszakapták a katolikusok, azonban akkor a gyulafehérvári érsekség még bérbe adta az ingatlant a kórháznak, ez a szerződés pedig idén jár le. Darvas-Kozmától megtudtuk, a szerződést nem szándékoznak a létező formájában fenntartani vagy megújítani.
„Szeretnénk legalább az épület egynegyedét, a középső bejárat melletti alsó és emeleti részt használatba venni, ahol egy kis múzeumot alakítanánk ki, ahol a Csíksomlyóra látogatóknak szeretnénk megmutatni a katolikus egyház régi értékeit, kincseit” – magyarázta az egyházi elöljáró. Mint megtudtuk, az ügyben már folynak a tárgyalások a kórház, a Hargita megyei önkormányzat, az egyházi elöljárók és az egészségügyi minisztérium képviselői között.
A megyei kórház, az önkormányzat, valamint a katolikus egyház vezetői együtt kérik az egészségügyi minisztérium támogatását, hogy megépülhessen a járványkórháznak helyet biztosító épületszárny a megyei kórház melletti területen. Demeter Ferenc, a megyei kórház menedzsere ugyanis egyelőre nem látja kivitelezhetőnek a változtatást, véleménye szerint a szerződés lejártáig nem készül el az új épületszárny. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke a Krónikának elmondta, ez a probléma még a kilencvenes évekből maradt a tanácsra és a kórházra, mert korábban senki sem kezelte prioritásként az ügyet.
„Most a labda elsősorban a kormány, az egészségügyi minisztérium térfelén van” – fogalmazott Borboly, aki szerint az új épületszárny mihamarabbi felépítése jelentheti az egyetlen megoldást. Mint elmondta, a szükséges tervek már elkészültek. „Amit lehet, igyekszünk megtenni, addig pedig bízunk az egyház türelmében” – összegzett a megyei tanács elnöke, aki ugyanakkor abban is reménykedik, hogy mihamarabb felszabadulnak azok az épületrészek, amelyeket a katolikus egyház szeretne használatba venni.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.