2009. március 23., 09:132009. március 23., 09:13
Mint kiderült, a községi önkormányzat képviselő-testülete pénteken elfogadta a hulladéktározó létrehozását támogató tanácshatározatot azt követően, hogy előbb lakossági fórum keretében a falu lakóinak hetven százaléka egyetértett azzal, hogy a létesítményt a község adminisztratív területén alakítsák ki.
Mint ismeretes, korábban Hargita és Kovászna megye közösen akart pályázni egy európai normáknak megfelelő regionális hulladéktározó létrehozására. A létesítmény elhelyezésére több lehetséges helyszínt is megneveztek – Maksát és Lécfalvát Kovászna megyében, illetve Csíkszenttamást, Lövétét és Nagygalambfalvát Hargita megyében – azonban mindegyik elképzelés lakossági ellenállásba ütközött.
A Hargita megyei képviselő-testület a Cekend-tetőn már meglévő hulladéklerakót szerette volna megyei szintűre bővíteni, azonban erről az időközben döntésképtelenné vált székelyudvarhelyi tanácsnak kellett volna döntést hoznia. Ilyen körülmények között úgy tűnt, hogy Hargita megye túllépi a pályázati kiírás leadásának határidejét, azonban időközben Csíkszenttamás helyi tanácsa 6-4 arányban kedvezően bírálta el a község területén létrehozandó megyei szintű hulladéktárolót.
A testületi vitát megelőzően lakossági fórumot hívtak össze, ahol a kezdetben ellenségesen induló vitát sikerült kedvező irányba terelni. „Az egyszerű székely ember megint bölcsebbnek bizonyult, mint sok vezető” – jelentette ki Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke a lakossági fórumot követően.
A tanácselnök sajtóirodája által kibocsátott közleményben arra is kitérnek, hogy noha elég lett volna a tanácsi határozat, fontosnak tartották, hogy a lakosság véleményét is kikérjék az ügyben.
„Alaposan meg kellett vitatnunk a hulladéktároló létrehozásának ügyét, hiszen nem szeretnénk olyan döntést hozni, hogy az unkáinknak is restellkedniük kelljen miatta” – fejtette ki a Krónika kérdésére Márk Tibor Csíkszenttamás község polgármestere. Az elöljáró hozzáfűzte, hogy előzetesen tanácsos társaival megnézték a Piatra Neamţ-i, európai normák szerint épített szeméttárolót.
Az elöljáró arról is beszámolt, döntésüket nagymértékben befolyásolta az is, hogy a faluban gyakorlatilag néhány kereskedelmi egységet és néhány fafeldolgozó műhelyt leszámítva semmilyen gazdasági tevékenység nem zajlik, a létrejövő hulladéktározó pedig több helyi lakosnak is jövedelemforrást jelentene.
Emellett a megyei tanács azt is megígérte, hogy támogatja a közösséget a kultúrotthon felújításának befejezésében, a fiatalság részére műfüves sportpályát építenek, hozzájárulnak a községi ravatalozóház építéséhez, csökkentik a lakossági szemétilleték összegét, illetve leaszfaltozzák a helyi vasútállomás irányába haladó községi utat.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.