Hirdetés

Cseke Attila: szégyenletes a Bihar megyei közutak állapota

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Nemcsak Bihar megyére, hanem egész Romániára nézve szégyenletes a partiumi megye úthálózatának állapota, hívta fel a figyelmet Cseke Attila szenátor, aki szerint a kormány akár egy Első szekér elnevezésű programot is elindíthatna.

Nagy Orsolya

2009. szeptember 11., 09:522009. szeptember 11., 09:52

Az Első otthon és az Első pajta programok mintájára az Első szekér programot is elindíthatná a kormány, tekintettel arra, hogy a Bihar megyei országutak személygépkocsival járhatatlanok – vetette fel Cseke Attila bihari szenátor csütörtöki sajtótájékoztatóján. A honatya a megye legrosszabb állapotú országútján furikáztatta végig a sajtó képviselőit, hogy illusztrálja: a gazdaságot, a turizmust és sok egyebet döntően befolyásoló tényezővel, az infrastruktúrával Bihar megyében senki nem törődik.

A helyszínen kiderült, a Székelyhidat a Szilágy megyei Zilahhal összekötő, 19B jelzésű országút bihari szakaszán lépésben haladnak az autók, nem beszélve a nehézgépjárművekről. A burkolat alól több helyen látszik a kövezet, az út széle szinte rojtos a szakadozott aszfalttól. Cseke Attila szerint nemcsak Bihar megyére, hanem egész Romániára nézve szégyenletes ez az állapot, hiszen határ menti megye lévén számos külföldi utazó először itt lép be az országba.

„Az országút sajnálatos módon két részre van osztva: a Bihar megyei szakasz járhatatlan, míg a Szilágy megyei friss aszfaltréteggel rendelkezik, pedig a felújítás előtt sem volt annyira gödrös, mint a Bihar megyei rész” – hívta fel a figyelmet a szenátor. Szerinte ennek egyszerűen az az oka, hogy a Szilágy megyei szociáldemokrata és demokrata-liberális párti honatyák „teszik a dolgukat”, míg a bihariak egyébbel foglalkoznak.

Cseke közölte, a tavaszi parlamenti ülésszakban számos interpellációval fordult Radu Berceanu szállításügyi miniszterhez, aki meg is ígérte, hogy prioritásként fogja kezelni a megye infrastruktúrájának javítását, ám tettekre még nem került sor, bár az utóbbi időszakban Berceanu és Emil Boc miniszterelnök is járt a megyében.

A 19B-n közlekedő autósok közül sokan nyilvánítottak véleményt a kérdésben anélkül, hogy tudták volna, szervezett sajtótájékoztató zajlik. Volt, aki a gödrökre mutogatott, jelezvén, hol kell filmezni és fényképezni, és volt, aki egyszerűen felemelt középső ujjával nyilvánított véleményt. Az egyik gépkocsivezető ki is kiabált a volán mellől: „Javítsák meg, ne filmezzék!” Cseke Attila  megmutatott egy jelzőtáblát, amely arra figyelmeztetett: a közelben folynak az észak-erdélyi autópálya építési munkálatai. A táblára valaki filctollal felírta: „Hagyjátok az autópályát, hiszen országútjaitok sincsenek.”


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
Hirdetés
Hirdetés