Hirdetés

Csángó–román csend Nagypatakon

Elmaradt az a közvitának meghirdetett rendezvény a Bákó megyei Nagypatakon, amelyen a csángók identitását szerette volna tisztázni egy helybéli vállalkozó. Amint Hegyeli Attila, a csángó oktatási program vezetője elmondta, a vasárnapi nagymise után csendben hazaballagtak az emberek. Papjuk is nyugalomra intette őket, miután megemlítette, „egyes internetes honlapok” feszültséget próbálnak szítani a közösségben. Minden bizonnyal a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének a honlapjáról beszélt, mely múlt héten tájékoztatást közölt a nagypataki délutáni magyaroktatás ellen kibontakozó helyi mozgalomról.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2008. március 03., 00:002008. március 03., 00:00

Közölte, hogy ismeretlen tettesek kővel dobálták meg az oktatás céljára bérelt házat, és fényképen is közölt egy plakátot, amely a csángók etnikai hovatartozását firtató szabadtéri közvitára hívta a nagypatakiakat. Amint a Krónika pénteki számában megírtuk, a közvitát maga a szervező halasztotta el, hogy beszerezze ehhez a szükséges engedélyeket. A vállalkozót – Hegyeli szerint – mind a nagypataki polgármester, mind a rendőrség nyugalomra intette. Hegyelit egyébként pénteken azért hívatták a rendőrségre, hogy szerezze be a Nagypatakon tanító két magyar állampolgárságú fiatal számára a tartózkodási engedélyt. Vasárnap Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is Bákóba és Nagypatakra látogatott. Amint azonban elmondta, a csángó szövetség kérésére nem vette fel a kapcsolatokat a hivatalosságokkal. „Az a fontos, hogy senki ne félemlíthesse meg a gyermekeket, senki ne törhesse meg a tanulási kedvüket” – nyilatkozta a Krónikának Sógor Csaba.
Mind a képviselő, mind az oktatási program vezetője abbéli reményét fejezte ki, hogy az elbátortalanított nagypataki gyermekek hamarosan visszatérnek a délutáni magyarórákra. Hegyeli tapasztalata szerint a felkorbácsolt kedélyek két-három hét alatt szoktak teljesen lecsillapodni.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés