2010. november 30., 09:092010. november 30., 09:09
A torony 44 méter magas, és több kilátóhely is van benne különböző magasságokban, ahová egyelőre veszélyes felmenni. A munkálatok során egy új feljárót is nyitnak, mostanáig ugyanis csak az juthatott fel, aki előbb bement az épület harmadik emeletére, mivel csak innen nyílt ajtó a toronyba. A városháza sajtóosztálya októberben arról tájékoztatott, hogy a munkálatok a tervek szerint haladnak, és a megígért dátumra, november végére be is fejeződnek.
A késést most azzal magyarázzák, hogy olyan munkálatokat kellett föltétlenül elvégezni, amire nem számítottak. Eltervezték ugyanis, hogy a lehető legmagasabb ponton, 40 méteren új kilátót alakítanak ki, azt viszont már nem vették számításba, hogy ahhoz, hogy a fémből készült tartógerendákat fölszereljék, lyukakat kell fúrni a falba. A torony százéves óraszerkezetét még a munkálatok megkezdésekor leállították, hogy megvédjék az esetleges károsodástól.
Most arra is gondot fordítanak, hogy a karbantartó számára fémplatformot szereljenek fel, amelyről könnyedén eléri az óraművet. A felújítás projektjében azt sem látták előre, hogy a turisták biztonsága érdekében a torony villámhárítóját máshová kell helyezni. A felújítás 147 500 lejbe kerül. A torony 33,5 méteren fekvő, alacsonyabbik kilátóját ma veszi át az önkormányzat, a legfrissebb ígéret szerint a teljesen felújított tornyot jövő év elején vehetik birtokba a látogatók.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.