
Képünk illusztráció
Fotó: Facebook/Aeroportul Oradea
Craiován ért földet szerda délelőtt a Ryanair 9850-es számú, Milánó–Nagyvárad repülőjárata, miután az időjárási viszonyok miatt nem tudott leszállni a Körös-parti város légikikötőjében. Az utasokat nem repülővel, hanem buszokkal akarják eljuttatni Váradra.
2022. október 26., 12:252022. október 26., 12:25
2022. október 26., 12:382022. október 26., 12:38
A repülőnek 9.15 óra környékén kellett volna leszállnia Váradon. Azonban a sűrű köd miatt a Bihon.ro hírportál információi szerint előbb megtett két kört a város felett, majd a legénység úgy döntött, a dél-romániai Craiován fogják letenni a gépet, és erről értesítették a fedélzeten levő 161 utast, akik azt hitték, hogy ugyanezzel a repülővel vissza is fognak térni a váradi reptérre.
Később azonban megtudták, hogy buszokkal szállítják majd őket oda.
A helyi sajtó szerint az ügy legnagyobb furcsasága, hogy a FlightRadar adatai szerint a Ryanair-gépnek 11.51 óra körül kellett volna Craiováról Nagyváradra érkeznie,
Szintén a döntés ellen szól, hogy nem sokkal azt követően, hogy a Ryanair-gép legénysége a craiovai kitérő mellett döntött, 9.31 órakor a Tarom bukaresti járata leszállt Váradon.
Ugyanakkor a craiovai légikikötőnél számos repülőtér van jóval közelebb Nagyváradhoz. A két város közötti távolság légvonalban 338,4 kilométer.
(Érdekesség, hogy ugyan a bécsi légikikötő légvonalban 434 kilométerre van, autóval pedig 498 kilométer, mivel csaknem végig autópályán lehet utazni, gépkocsival kevesebb, mint 5 és fél óra alatt befutható.)
Egy anyuka ugyanakkor a Bihon.ro-nak arról számolt be, hogy a gépen együtt utazott leukémiás kislányával, akinek egyáltalán nem javallott ekkora utat megtennie busszal. A nő elmondása szerint a rendőrök azzal fenyegették meg, hogy ha nem szállnak ki a gépből, megbírságolják őket.
Azoknak a helyzete sem rózsás eközben, akik bevállalták a buszos utazást, a hírportálnak arról számoltka be, hogy a craiovai reptéren teljes káosz uralkodik, és senki sem nyújt információt a Váradra induló buszokkal kapcsolatban.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!