2010. október 12., 09:192010. október 12., 09:19
A nemrég alakult tömörülés többek között felrója az RMDSZ Kolozs megyei szervezetét is irányító politikusnak, hogy Kolozsváron átkeresztelték a Dsida Jenő nevét viselő utcát, román rendezvény keretében avatták fel a Főtér „felét”, a polgármesteri hivatal nem teljesítette a magyarság tizenegy pontos követeléseit sorjázó beadványt, a Mátyás-szoborcsoport átadását csúszások jellemzik, nem került háromnyelvű helységnévtábla Kolozsvár bejárataihoz, és megoldatlan maradt a Brassai Sámuel Gimnázium székhelygondja.
A kezdeményezők szerint „utolsó csöpp a pohárban”, hogy a Főtér átrendezését célzó eredeti tervek ellenére a városháza zászlórudakat helyezett el a restaurálás alatt álló Fadrusz-alkotással szemben. A kolozsvári magyar közösséget a helyi politika felett gyakorolt civil kontroll révén erősíteni kívánó mozgalom szervezőinek kiléte különben homályba vész, a blogjukon feltüntetett drótpostán feltett kérdésünkre azt közölték: aláírás-gyűjtési akciójukkal ők a keretet szeretnék biztosítani a kolozsvári magyaroknak a civil ellenálláshoz, egy név felvállalása nyomán pedig szerintük „mindenki inkább a hátsó politikai mozgásokat, összefüggéseket, és nem az ügy fontosságát fogja látni”.
László Attila megkeresésünkre úgy fogalmazott: „hülyeségekre”, névtelen levelekre nem válaszol, szerinte pedig meg kell vizsgálni, esetleges lemondásával mit nyernének vagy veszítenének a magyar választók. Az alpolgármester távozását nemrég az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) is sürgette.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.