2008. február 26., 00:002008. február 26., 00:00
Ugyanakkor – annak ellenére, hogy a határidőt egy héttel, a múlt hét végéig meghosszabbította a városi szervezet – az udvarhelyi körzeti RMDSZ-szervezetek sem javasoltak jelölteket. „Örülünk annak, hogy Bunta Levente vállalta a jelöltséget. A leadási határidőket különben nem is a polgármester, hanem a megyei önkormányzati képviselők jelölése miatt hosszabbítottuk meg. A széki szervezet ugyanis a múlt hét végéig fogadta el a jelöléseket, és úgy gondoltuk, összhangba kell hozni a területi és a városi szervezet választási programját” – fejtette ki a Krónikának Bíró Enikő, a városi RMDSZ-szervezet elnöke.
Úgy tűnik azonban, hogy a széki és a városi szervezet között továbbra sem teljes az összhang: most a területi szervezet kívánja meghosszabbítani a jelöltállítás határidejét. „Udvarhelyszékről 15 megyei képviselői pályázat érkezett, de korai nyilvánosságra hozni a neveket, amíg nem zártuk le a listát” – mondta Birtalan József széki elnök, aki szerint csak a március 7-ére tervezett Hargita Megyei Egyeztető Tanács (HET) ülése után lehet majd végleges a megyei önkormányzati képviselőjelölt-lista. Birtalan egyrészt azzal indokolta a halasztást, hogy az új választási törvény szerint várhatóan kevesebb tagja lesz a megyei képviselő-testületnek, nem jut majd hely minden udvarhelyszéki kistérségnek, és az arányosság megőrzése érdekében mindenkivel egyeztetni kell. „Másrészt hasznosnak tartanám Udvarhelyen is alkalmazni a csíkszéki szervezet határozatát, amely szerint összeférhetetlen a megyei képviselőjelöltség a polgármesteri vagy helyi tanácsosi pályázattal” – jelentette ki Birtalan.
„A csík-, gyergyó- és udvarhelyszéki szervezet között arányosan osztjuk el a megyei képviselő-testületi helyeket, és ha egy csíkszéki lemond akár közhivatalnoki vagy más tisztségért, felborul az arányosság, mert nem feltétlenül csíkszéki következik a listán. Ezért a területi küldöttgyűlés úgy határozott, a megyei tanácsosi jelöltség legyen összeférhetetlen minden más tisztséggel” – magyarázta Borboly Csaba, a csíkszéki RMDSZ elnöke.
A Krónika információi szerint csupán Bunta Levente tette le a székelyudvarhelyi polgármesteri és a megyei képviselő-testületi jelöltséghez szükséges pályázatot. Bunta korábban úgy nyilatkozott, nem szívesen hagyná félbe a megyei önkormányzat elnökeként elkezdett munkáját. „A HET nem dönthet az udvarhelyszéki szervezet feje fölött, és bízom benne, hogy Udvarhelyen nem szigorítunk a jelölési feltételeken. Nem kívánok beleszólni a döntéseikbe, de véleményem szerint Csíkszéken túlszabályozták ezt a kérdést” – mondta Bunta Levente.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.