Bukaresti Táblabíróság: nem olvadhat össze az EMNP és az MPP

Külön utakon? Mezei János MPP- és Csomortányi István EMNP-elnök •  Fotó: EMSZ

Külön utakon? Mezei János MPP- és Csomortányi István EMNP-elnök

Fotó: EMSZ

Megalapozatlannak tartotta a Bukaresti Táblabíróság a Magyar Polgári Párt (MPP) fellebbezését, és jogerősen elutasította pénteken az MPP és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) fúziójának a bejegyzését.

MTI

2021. december 10., 16:052021. december 10., 16:05

2021. december 10., 19:522021. december 10., 19:52

Az ítélet kivonata a romániai bíróságok portálján jelent meg. Korábban a Bukaresti Törvényszék azért utasította el a két kis erdélyi magyar párt fúziójának a bejegyzését, mert – amint a pártok közölték – a létrejövő új párt hivatalos nevét magyarul is, románul is be kívánták jegyeztetni.

Az EMNP és az MPP – miután megismerték az elsőfokú határozat indoklását – közös közleményben nevezte abszurdnak és elfogadhatatlannak a fúzió bejegyzésének az elutasítást.

„Mindez csak azért is abszurd és elfogadhatatlan, mert a fúziót kezdeményező, bíróság által már korábban bejegyzett két párt nevében szintén szerepel azok magyar megnevezése is, sőt az Erdélyi Magyar Néppárt esetében nem is a román, hanem a magyar hivatalos megnevezés az első” – állt a közleményükben.

Csomortányi István, az EMSZ társelnöke, az EMNP elnöke elképesztőnek és botrányosnak minősítette a pénteki bírósági határozatot. Amint az MTI-nek elmondta: ez egy kicsit olyan, mintha egy házasságkötést nem jegyeznének be, noha mindkét fél kimondta az igent. „Azt biztosan tudjuk, hogy a két szervezet egyesítése hasznos és helyes, és ezen az úton tovább kell menni akkor is, ha e miatt a mostani bírósági határozat miatt meg kell ismételni azt az együttes kongresszust, amelyik a két párt egyesülési szándékát kimondta” – nyilatkozta Csomortányi.

Mezei János, az EMSZ társelnöke, az MPP elnöke a távirati irodának elmondta, a határozat szépen példázza, hogy miként működik a jogállamiság Romániában. „A két párt politikai szövetsége továbbra is működik, az erdélyi magyar jobboldal egységes. A két párt elnökségének üléseznie kell a hét végén, és ezután sajtótájékoztatón közöljük majd az álláspontunkat” – jelentette ki Mezei János.

Az EMNP és az MPP fúziójáról 2020. január 18-án Csíkszeredában döntött a két párt küldöttgyűlése.

A pártok döntéshozó testületei arról is határoztak, hogy az új párt az Erdélyi Magyar Szövetség nevet fogja viselni. Ugyanezen a néven a pártok politikai szövetséget is bejegyeztek a bíróságon, hogy a 2020-as önkormányzati választásokon már együtt indulhassanak.

Az EMSZ jelöltjei tíz erdélyi település, köztük két székelyföldi kisváros (Szentegyháza és Székelykeresztúr) polgármesteri tisztségét szerezték meg a tavaly szeptemberben tartott romániai önkormányzati választásokon.

Az RMDSZ-szel kötött megegyezés után a decemberi parlamenti választásokon két képviselőt juttattak az RMDSZ jelöltlistáin a román képviselőházba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása