
Újabb utcai tiltakozó akcióba kezdett a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) Bukarestben, az oktatási minisztérium épülete előtt.
2016. március 22., 19:572016. március 22., 19:57
A civil szervezet képviselői a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetőinek magyarellenes intézkedéseire kívánják felhívni a figyelmet.
Ádám Valérián elnök és Kürti Jenő hétfőtől péntekig, naponta fél 9 és 16 óra között tüntet a tárca székháza előtt, óránként pedig hangosbemondóval hozzák a járókelők tudomására azokat a sorozatos igazságtalanságokat, amelyek a vásárhelyi egyetem magyar közösségét érik. Ilyenkor a tanügyi törvény 135. cikkelyének azon részeit is felolvassák, amelyek előírják a magyar oktatás önállóságát.
„Sem a minisztérium, sem az egyetem nem örül az akciónknak, az előbbi a hangosbemondó használatát szerette volna betiltatni, utóbbi a teljes tüntetést. Mindezt a bukaresti polgármesteri hivatalban, az engedélyeztető bizottság tagjai mondták vissza” – nyilatkozta lapunknak Ádám Valérián. Az RMOGYKE frissen választott elnöke reméli, hogy a kérésüket teljesítve, csütörtökön Adrian Curaj tárcavezető fogadja a tiltakozókat.
Az RMOGYKE ugyanakkor kedden egy felhívással is fordult a magyarsághoz a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen folyó anyanyelvű oktatás védelméért. „Az erdélyi magyarság Európa egyik legnagyobb, ugyanakkor legkevesebb joggal rendelkező nemzeti közössége. Helyzetünk sok tekintetben megvásárolt vezetőink áldatlan tevékenységének és megalkuvásának tudható be. Velük szemben kiemelt tisztelettel kell tekintenünk a diákságra, amely a huszonhat évvel ezelőtti fekete március eseményei között is vállalta, hogy az egyetem lépcsőin és folyosóin tüntessen a jogainkért. A példájuk követendő” – írják a felhívásban.
A levélírók emlékeztetik a közvéleményt, de főként az orvosi és gyógyszerészi társadalmat, hogy „a nemzet felemelkedéséhez hosszú és göröngyös út vezet”, ezért semmiképp nem szabad elfogadni az elnyomást, még akkor sem, ha az bizonyos esetekben akár könnyebb érvényesüléshez is vezethet. Akik fejet hajtanak, felemésztik a nemzet megmaradásának esélyét – állítja az RMOGYKE.
Kérdésünkre, hogy a felek miként reagáltak az újabb utcai tiltakozó akciójukra, Ádám Valérián elmondta, a marosvásárhelyi magyar oktatók zöme közömbösséggel viszonyult a tüntetéshez, a diákszövetség halogatta az állásfoglalást, és a minisztériumból senki nem foglalkozik vele. „Mi egyet tudunk: nem állunk meg mindaddig, amíg nem ültetik gyakorlatba a tanügyi törvény többnyelvű egyetemekre vonatkozó rendelkezéseit” – fejtette ki a civil szervezet vezetője.
A Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület két és fél éve is tüntetett Bukarestben. A szervezet aktivistái akkor két hónapon keresztül a minisztérium, a kormánypalota, az amerikai, francia és német nagykövetségek, valamint a kormánypártok központi székháza előtt tiltakoztak a magyar oktatást ért hátrányos megkülönböztetés miatt. 2013. június 15-én tüntető felvonulást is szervezett a diadalívtől a Victoria téri kormánypalotáig.
A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között, mivel az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait, és nem hagyta jóvá az önálló magyar kar létrehozását. A konfliktus kezelési kísérlete 2012 májusában a jobboldali Ungureanu-kormány bukásához vezetett. Az ügyben azóta sem történt előrelépés.
A lépcsőház és a folyosó nem a lakás része, mégis sokan szeretik feldíszíteni, illetve ezt-azt tárolni az ajtajuk előtti térben.
A Szatmár megyei Sződemeter nemzeti liberális (PNL) polgármestere, David Hodorog bejelentette első hivatali évének eredményeit, amelyekhez egy merész döntés is társul: megszüntette az önkormányzat alkalmazottainak összes bónuszát.
A gimnazisták életkori sajátosságaihoz igazodó, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) egyik leginkább rugalmas programjába jelentkezhetnek december 15-ig az érdeklődő diákok. A Középiskolás Programról Talpas Botonddal beszélgettünk.
Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere közölte, az elmúlt hétvégén két veszélyes, kangál keverék kutyát fogtak be a város területén.
Az ország nagy részén a legmagasabb nappali hőmérséklet nem haladja meg a 15 Celsius-fokot ezen a héten, csak a Bánságban lesz továbbra is melegebb az ilyenkor megszokottnál.
Újabb alagút végén jelent meg a fény a dél-erdélyi autópálya hiányzó szakaszán: elérték az 1-es számú föld alatti vájat másik végét az A1-es sztráda Marzsina és Holgya között épülő részén, Lugos–Déva menetirányban.
Egy átfogó razzia keretében közel 500 alkohol- és kábítószer-ellenőrzést végeztek a közlekedési rendőrök szombat éjszaka Kolozs megyében. A rendőrség 11 sofőr vezetői jogosítványát vonta be.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.
Felfüggesztette állásából a bíróság azt a lugosi tanítót, aki ellen bűnvádi eljárás indult diákjai bántalmazása miatt. Az incidens nyomán őrizetbe vett pedagógust egyúttal hatósági felügyelet alá vonták.
Románia teljes síterülete összességében akkora, mint egyetlen síközpont Ausztriában vagy Franciaországban.
szóljon hozzá!