Hirdetés

Bővülő orvosi együttműködés

A kölcsönös tapasztalatátadás, a sürgősségi segélyhívórendszerek összekapcsolása és a szervátültetés lesz a román és a magyar egészségügyi szakértők következő megbeszélésének témája – ebben egyezett meg pénteken Budapesten Cseke Attila romániai egészségügyi miniszter és Réthelyi Miklós, a Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériumának vezetője.

Krónika

2010. július 19., 08:562010. július 19., 08:56

A két tárcavezető a találkozón leszögezte: szükségesnek tartják a közeljövőben a szakértői csoportok rendszeres találkozásait a nemzetközi kapcsolatok élénkítése és a rendszer hatékonyságának növelését célzó tapasztalatok átadása céljából. A találkozók témái között prioritást élvez majd a kórház-finanszírozás alapjául szolgáló DRG-rendszer magyarországi tapasztalatainak átadása, a 112-es segélyhívórendszerek összekapcsolásának technikai kidolgozása és a szervátültetésben való mielőbbi együttműködés.
„Sokat tanulhatunk egymástól, még a korábbi hibákból is, hiszen a két ország hasonló változásokon ment át és így hasonlóak a tapasztalataink is. Az együttműködés mindenképp a betegek érdekében történik, de globálisan tekintve a két ország egészségügyiellátó-rendszerének hatékonyságát is célozza” – nyilatkozta a találkozó után Cseke Attila.

A romániai DRG-rendszer átalakítására a két fél a közeljövőben elkezdi a szakértői együttműködést. Ennek keretében a Bukaresti Országos Közegészségügyi Menedzsment és Egészségügyi Továbbképző Iskola szakértői egyeztetnek a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának képviselőivel. Magyarország az elsők között vezette be a homogén betegségcsoportokra alapozó (HBCS, román változatban DRG) rendszert, amelyet hazánkban is használnak, de szükséges az elszámolási értékek közelítése a romániai viszonyokhoz.

A 112-es segélyhívórendszerek tekintetében a magyar fél igényelte Románia tapasztalatának átadását az egységes rendszer bevezetésében. Ugyanakkor a felek megegyeztek, hogy Romániának a schengeni övezethez való csatlakozása után, a soros magyar EU-elnökség ideje alatt, a két ország igyekszik kialakítani a törvényes keretet, hogy az életmentő, segélynyújtó csapatok a határ mindkét oldalán beavatkozhassanak az emberi életek megmentése érdekében. A szervátültetés kérdésében a magyar fél biztosította Cseke Attila minisztert nyitottságáról olyan vonatkozásban, hogy a két ország együttműködjék belföldön nem igényelt transzplantálható szervek kölcsönös átadásáról.

Cseke Attila egészségügyi miniszter az első, aki hivatalos látogatást tett a nemrég hivatalba lépett magyar kormány Nemzeti Erőforrás Minisztériumában. A tárcavezető emellett ellátogatott a magyarországi református egyház által működtetett Bethesda gyermekkórházba és találkozott a Magyarországon dolgozó romániai származású orvosokkal. Az egészségügyi miniszter meghívta magyarországi kollégáját, illetve államtitkárait egy bukaresti látogatásra, amelynek keretében a tárcához tartozó szakterületek román felelőseivel találkozhatnak.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
Hirdetés
Hirdetés