
Fotó: Darvas Gyöngyi
A jövőben anyaországi középiskolás diákok is utazhatnak külhoni magyar területekre osztálykirándulásokra a Határtalanul! program keretében, e célra 600 millió forint áll rendelkezésre – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár szerdán Budapesten. A program felhívásai március 1-jén jelennek meg a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján.
2019. február 27., 13:252019. február 27., 13:25
2019. február 27., 16:482019. február 27., 16:48
Potápi Árpád János elmondta: emellett 1,3 milliárd forintot különítenek el a középiskolák közötti együttműködésekre, a hetedikeseknek szervezett osztálykirándulásokra 3 milliárd forintot.
Az államtitkár jelezte: új elem, hogy a támogatások maximális összegének megállapításakor figyelembe veszik a kirándulás távolságát, hosszát.
Változás az is, hogy két szülő is lehet kísérő az utazás során, rendezték emellett a kísérő pedagógusok díjazását is, minden 10. diák után fizetnek egy pedagógust vagy oktatást-nevelést segítő kísérőt. Kisebb létszámú iskolák esetében 2-3 intézmény közösen is szervezhet utazást – ismertette Potápi Árpád János. Hosszabb útvonal esetén magyarországi szállásköltség, saját autóbusszal történő utazás költségei is elszámolhatók lesznek.
Fotó: MTI
Újdonság még az előző évekhez képest, hogy a program a diákok utazása mellett központi programelemekkel – Kárpát-medencei irodalmi úti kalauzzal, Rákóczi nyomában úti kalauzzal, Határtalanul! turisztikai rendezvénnyel, pedagógusoknak szóló nemzetpolitikai képzésekkel – bővül.
Közlése szerint március 1-jén jelennek meg az új felhívások, pályázni április 30-ig lehet. Kitért arra is, hogy minden magyarországi megyében – március-áprilisban – tájékoztató napokat tartanak majd a programról.

A Határtalanul Magyarországon! program keretében elsőként az anyaországba érkezett hatvannyolc erdélyi diákot köszöntötték szerdán Pécsen.
A nemzetpolitikai államtitkár ismertette a kárpátaljai magyar bázisiskolák fejlesztési programját is. E célra további három ütemben több mint 10 milliárd forintot különítettek el. A programnak köszönhetően 64 magyar tannyelvű oktatási intézmény felújítása, bővítése, fejlesztése valósulhat meg. A három ütem négy fejlesztési irányt tartalmaz, érinti a líceumokat, a gimnáziumokat, a szórvány- és a romaprogramot.
A 2019-20-as ütemben több mint 3,5 milliárd forintból kilenc kárpátaljai közoktatási intézmény teljes körű felújítása, bővítése valósulhat meg. Ilyen a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium. A 2020-21-es ütemben szintén közel ilyen összegből 21 intézményt fejlesztenek, bővítenek, míg 2021-22-ben a munkákra több mint 3 milliárd forint áll rendelkezésre 35 intézmény számára. Az államtitkár hangsúlyozta: a 150 ezres kárpátaljai magyar közösség mindig számíthat a magyar kormányra.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!