Hirdetés

Bővítenék a városháza épületét Váradon

Mintegy ezer négyzetméterrel növelik meg a nagyváradi városháza belső terét anélkül, hogy hozzáépítenének. Pafka Ernő építész terve szerint – amelyre csütörtökön a kulturális minisztérium utolsó szükséges jóváhagyása is megérkezett – a monumentális, eklektikus stílusú palota belső udvarát üveggel fedik majd be.

Nagy Orsolya

2009. október 07., 10:222009. október 07., 10:22

Így kétszintes teret lehet itt kialakítani, melynek földszintje és emelete egyaránt 500-500 négyzetméteren terül majd el. Pafka Ernő elmondta: az 1903-ban befejezett, eredetileg is városházának épült palota az utóbbi években túl kicsinek bizonyult: a váradi lakosság az elmúlt száz évben gyakorlatilag megháromszorozódott, és ugyanekkora vagy még nagyobb mértékben gyarapodott az itt dolgozók száma is.

A közönségszolgálati irodák pedig elszórtan működnek a labirintusszerű folyosókon, így az ügyeiket intézni kívánó polgárok számára nem könnyű az eligazodás. Az új épületrész kizárólag ezt a célt szolgálná: ide költöztetnek majd minden olyan hivatalt, amely kifejezetten a lakosság fogadásával foglalkozik. Az alsó szinten egy büfé és néhány mosdó is helyet kap majd, ugyanis eddig nemhogy az ügyeiket intézők, de még a városházán dolgozók számára sem volt elegendő a toalettek száma.

Ugyanebben a projektben szerepel a városháza ötven méter magas óratornyának látogathatóvá tétele is. A belvárosra pazar kilátást nyújtó toronyba jelenleg kizárólag az épület második emeletéről, egy eldugott ajtón keresztül lehet feljutni, ami miatt igen kevés nagyváradi, illetve turista látogatja az építményt. Emellett legfelső régióban már csak ingatag fém- vagy falépcsőkön lehet közlekedni – ezek nem bírnak meg egyszerre ötnél több személyt.

A terv szerint a jövőben a torony lábánál található bejárattól körlépcsőn keresztül juthat fel a látogató a toronyba, amelynek különböző szintjein négy helyről is megcsodálhatja a panorámát, illetve megtekintheti a százéves, még mindig kifogástalanul működő óraszerkezet belsejét is. A projekt értékét két héten belül állapítják meg pontosan. A költségeket a városi büdzséből fedezik.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében

Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt

Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
Hirdetés
Hirdetés