2009. április 28., 08:412009. április 28., 08:41
A megyei könyvtár Tamási Áron Termében zajló gálarendezvényen – melynek keretében immár kilencedik éve, a Szent György-napok alkalmával a városért és lakóiért „pénz és taps” nélkül tevékenykedő helybelieket részesítik kitüntetésben – a két szervezet képviselői tiltakozásukat fejezték ki valahányszor elhangzott a 77 éves román nemzetiségű pedagógus neve, akit az önkormányzat négytagú román frakciója jelölt a díjra.
A Magyar Polgári Párt (MPP) helyi képviselői korábban vehemensen tiltakoztak a román jelölt személye ellen, mert szerintük a tanárnő sokat tett a román közösségért, de azt a magyarok ellenében tette. Stela Buda textilgyári mesterként megtiltotta a magyar feliratok használatát, tiltakozó tüntetést szervezett, amikor magyar feliratot tettek a város egyik román iskolájára.
Antal Árpád polgármester úgy véli, a kisebbségben élő románoknak jogukban áll kiválasztaniuk saját jelöltjüket, mert az őket minősíti, a városi tanács RMDSZ-frakciója ezért szavazta meg Stela Buda jelölését. Bereczki Kinga MPP-s tanácsos viszont kifejtette, szégyen, hogy a román közösség nem tud olyan személyt jelölni, akire mindenki felnézhet.
Az idei Szent György-napokon posztumusz Pro Urbe-díjat kapott Kónya Ádám múzeumigazgató. Kitüntették továbbá Bogdán Rajcs Zsolt orvost, Incze Sándor nyugalmazott református esperest és Tiboldi Zoltán nyugalmazott pedagógust, múzeumi könyvtárost is.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.