Hirdetés

Borúlátó váradi lakástulajdonosok

A falak máris omladoznak, a pénz kevés, az autósforgalom egyre nagyobb, sok helyen még a távfűtés sincs bevezetve – ilyen és ehhez hasonló gondokkal fordultak tegnap Ilie Bolojan polgármesterhez a Nagyvárad történelmi belvárosában lakók. Az elöljáró mintegy száz lakossal találkozott, akik a központi területen bérelnek, vagy éppen birtokolnak lakást.

Nagy Orsolya

2009. április 07., 09:372009. április 07., 09:37

Az elöljáró elmagyarázta az érintetteknek, mik az önkormányzat tervei a turisztikai vonzerőt is jelentő épületek felújítása kapcsán, illetve milyen segítséget kaphatnak a közeljövőben azok, akik hajlandók hozzálátni lakóházuk helyreállításához. Mint arról már többször beszámoltunk, a városvezetőség civilekkel és különböző intézményekkel közösen alapítványt kíván létrehozni azok megsegítésére, akik pénzszűke miatt nem mernek belevágni a munkába. A szervezetet több forrásból finanszíroznák, többek között bevezetnék a „fel nem újítási illetéket”, amelyet azok fizetnének, akik halogatják a felújítást, és ez évről évre nőne. Ezzel szemben azok, akik renoválják ingatlanjaikat, 5–10 évre mentesülnének az ingatlanadó kifizetése alól.

Akadályozó kábelek

A majdnem kétórás találkozón többször is elhangzott, örülnek a kezdeményezésnek, de az is kiderült, hogy számtalan gond van a régi épületekkel. Az egyik Ady Endre utcai lakos például amiatt méltatlankodott, hogy nem kaphat segítséget, ha az épület többi tulajdonosa nem egyezik bele a renoválásba. A házát annak idején olyan rosszul osztották három lakásra, hogy mai napig közös fürdőszobát használnak. „Ilyen körülmények között hogyan várhatják el tőlem, hogy még fizessek is?” – tette fel a kérdést.

Egy szintén az utcában lakó öreg úr arról panaszkodott, hogy a felújítás soha nem tartós. A szűk utca járdája ugyanis helyenként mindössze 16–20 centi széles, és esőben az autók felcsapják a vizet a falakra. Az utcában 30 km/órás sebességkorlátozás van érvényben, de a panaszos szerint ezt nagyon kevesen tartják be. Egy idős férfi szerint hiába is próbálta már többször tataroztatni a homlokzatot, amikor az tele van mindenféle kábelekkel. Felhívta a városvezető figyelmét, hogy a műemlék épületek esetében ez törvénybe ütköző.

Nem kell a parkoló

„Nagyon nehezek a telek” – panaszolta egy hölgy, aki olyan utcában lakik, ahol még a távfűtés sincs bevezetve. Mint mondta, 1945 óta, mióta ott lakik, nem újították fel a házat. Attól fél, hogy a sok nyugdíjastól képtelenség lesz „akár három ablakra valót” is begyűjteni.

Cristi Puşcaş építész arra hívta fel a figyelmet, hogy horribilis összegekbe kerülhetnek a munkálatok, ezért azt javasolta: kezdjék költségfelméréssel a projektet. Többen kifejtették, nem értenek egyet a Városháza utcai parkolóház létesítésével, hiszen ezzel nem kiszorítanák, hanem bevonzanák a gépkocsiforgalmat a belvárosba. Ugyanakkor nehezményezik, hogy miközben a tömbházak hőszigetelését az állam 50 százalékban támogatja, a műemlék épületek esetében nem segít.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
Hirdetés
Hirdetés