
Fotó: Az EMNP sajtóirodája
A valóságban sohasem létezett „Óriás-Románia” térképe is látható azon a Nagyvárad főterén megnyitott kiállításon, amelyet a Kelet-Magyarország románok által is lakott területeinek Romániához való csatlakozását egyoldalúan kimondó gyulafehérvári román nagygyűlés századik évfordulója alkalmából, az RMDSZ-es vezetésű Bihar megyei tanács finanszírozásával hoztak létre.
2018. szeptember 23., 16:362018. szeptember 23., 16:36
A kiállítás olyan pannókból áll, amelyek az Erdély, a Partium és más magyar területek Romániához csatolásában szerepet játszott román személyiségeket, illetve a kapcsolódó történelmi eseményeket mutatják be, ezek között látható egy olyan térkép, amely a Tiszáig terjedő magyar területeket is „román tartományként” mutatja be.
A visszásságra az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke, Csomortányi István hívta fel a figyelmet, aki szerint az ügy akár nemzetközi felháborodást is kelthet. A politikus rámutat:
A valós történések torz és részrehajló prezentálásán túl a kiállítás mindamellett, hogy semmibe veszi az objektív történelemírás legalapvetőbb szabályait, belegázol az őshonos magyarságnak az adott történelmi korral kapcsolatos jogos érzékenységébe és alkalmat teremt arra is, hogy tovább rontsa az egyre inkább elszigetelődő román állam jószomszédi kapcsolatait.
„A prezentáció paneljeinek egyike ugyanis nem kevesebbet mutat be, mint a román nemzetnek a szomszéd államokkal szembeni területi követeléseit. Nagy-Romániát nem is az 1920 utáni határaival ábrázolja, hanem – elképesztő módon – még azt is a teljes Tiszántúllal, a Bodrogközzel, Kárpátalja déli területeivel, Dél-Galícia, Odessza város és környéke, Várna város és környéke, valamint a teljes, a Tiszáig tartó Bánság területeivel kiegészítve. A XIX. századi óriás-Románia nosztalgiájában ringó kiállításalkotók nem kevesebbet közölnek a jelenkori nagyváradi románsággal, hogy jogos területi követeléseik lehetnek Magyarországgal, Bulgáriával, Moldáviával és Ukrajnával szemben, de még a hagyományos szövetséges Szerbiával és Szlovákiával, tehát valamennyi szomszéd és térségbeli országgal szemben és olyan területeknek kellene „hazatérniük” melyek döntő többségének román nemzetiségű lakossága a valóságban soha nem volt”
– ecseteli a néppárti politikus, megjegyezve: számos kérdés merülhet fel az esettel kapcsolatban, többek között az, hogy
„Mégis, az ügy csattanója nem is annyira a kiállítás maga, hiszen a hasonló tartalmakhoz hozzáedződött az erdélyi és partiumi magyarság, hanem az az egyszerű tény, hogy a kiállítás a magyar vezetésű, Pásztor Sándor elnökölte, Bihar Megyei Tanács, tehát a megyei önkormányzat műve” – jegyzi meg a néppárt Bihari elnöke.
Tizennégy házkutatást tartottak három megyében kedd reggel egy nagyszabású, illegális faanyagszállítással kapcsolatos büntetőügyben. A Maros megyei rendőrök által irányított akció során tíz szállítójárművet és kétezer köbméter faanyagot helyeztek zár alá.
Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a kifutópályánál zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat november 22-ig az aradi repülőtér szolgálja ki.
Romániában évtizedes mélypontra került a betöltetlen álláshelyek száma, egy állásra kétszer annyian pályáznak, mint tavaly. A kolozsvári Job Drop csoport közösséggel és ingyenes egyéni programmal segíti a friss diplomásokat a munkaerőpiaci útvesztőben.
Engedély nélkül működő autóbontókra csaptak le a rendőrök Maros megyében. Az országos rendőrségi akció keretében négy házkutatást tartottak, amelyek során mintegy 160 tonna, jórészt szétszerelt gépjárművekből származó hulladékot foglaltak le.
Befejeződött az egyik legfontosabb Kárpát-medencei Szűz Mária-kegyhely, a csíksomlyói kegytemplom három éve tartó felújítása.
Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kórházba kellett szállítani egy hároméves kisgyermeket, akire vasárnap rádőlt egy síremlék a temesvári Sági úti temetőben.
A hegyimentők kimentettek három eltévedt ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül jutottak át az ukrán–román határon.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Beszterce-Naszód, Kovászna, Hargita és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást.
3 hozzászólás