Hirdetés

Borboly Csaba bírálja a roma jogvédők állásfoglalását

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Etnikumközi konfliktusnak nevezi a két alcsíki településen történt romaellenes megnyilvánulásokat a Romani Criss, állításaik azonban Borboly Csaba megyei tanácselnök szerint nem helytállóak.

Jánossy Alíz

2009. augusztus 20., 09:572009. augusztus 20., 09:57

Nyílt levélben fogalmazta meg ellenérveit a Romani Criss roma jogvédelmi szervezet által összeállított dokumentáció kapcsán Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke. Szerinte ugyanis nem áll meg a lábán az a kijelentés, miszerint etnikumközi konfliktus robbantotta ki a június elején Csíkszentmártonban és Csíkszentkirályon történteket. A Traian Băsescu államelnökhöz, a parlament két házának elnökeihez – Mircea Geoanához és Roberta Atanaséhoz – valamint a Romani Criss romaszervezethez címzett levelében Borboly kifejti, hogy a két községben hozzáállás- és viselkedésbeli különbözőségekből fakadó rendbontás történt, ami nem minősíthető etnikumok közötti konfliktusnak.

„Semmi jelentősége nincs a konfliktusban lévő felek nemzetiségi hovatartozásának, hiszen bárhol, bármikor hasonló módon nyilvánultak volna meg a panaszos polgárok” – szögezte le Borboly, aki szerint a Romani Criss álláspontja egyoldalú, pontatlan és több hamis állítást is tartalmaz.

A közgyűlés elnöke úgy látja, az anyag annyira távol áll a valóságtól, hogy az alapján lehetetlen bármilyen párbeszédet folytatni, miközben egy tényekre alapozott, kiegyensúlyozott dokumentáció alapja lehetne a konstruktív párbeszédnek. Borboly ugyanakkor elítéli a roma jogvédő szervezeteket, mert szerinte azok nem mutattak semmilyen együttműködési készséget sem a helyi hatóságokkal, sem a helybeli romák közösségével.

„Önös politikai érdekek által vezérelve saját hasznot próbáltak húzni a csíki konfliktusból anélkül, hogy a valós problémát akarták volna megoldani” – hangsúlyozza Borboly, aki azt is megkérdőjelezte, hogy a Romani Criss képviselői egyáltalán szóba álltak volna a csíkszentmártoni, illetve csíkszentkirályi romákkal és magyarokkal, szerinte inkább csupán a „sajtóból vett információk alapján” állították össze a dokumentációt.  A Romani Criss képviselői levélben ígértek választ a lapunk által az ügyben feltett kérdésekre, a válaszok azonban lapzártánkig nem érkeztek meg.

Mint arról beszámoltunk, július végén a Romani Criss tüntetést szervezett Csíkszeredában azért, mert állításuk szerint Csíkszentkirályon és Csíkszentmártonban magyar lakosok százai tartották rettegésben a romákat: felégették házaikat, legyilkolták lovaikat és kutyáikat. Emiatt – a Romani Criss szerint – idős emberek és gyerekek kényszerültek elhagyni lakhelyüket és az erdőben menedéket keresni. Ezt az állítást azonban több ízben is cáfolták a két község elöljárói, kihangsúlyozva, hogy a magyar lakosságot tulajdonképpen a tilosban legeltetések, apró tolvajlások zavarják és az a tehetetlenség, amit a rendőrség tanúsít az ilyen bejelentések alkalmával.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
Hirdetés