2008. június 27., 00:002008. június 27., 00:00
Voltak körzetek, amelyek segíteni tudták a munkáját, mások kevésbé. Elismerte, konfliktust váltott ki, hogy a kampánystábja fiatal tagjai szerettek volna helyzetbe kerülni a körzetekben. „De ezeket a dolgokat megbeszéltük, s azt hittem, hogy megfelelő módon kezeltük a konfliktust” – mondta a Krónikának a miniszter. Arra a kérdésre, hogy miért nem készültek olyan plakátok, amelyeken a polgármesterjelölt együtt van a tanácsosjelöltekkel, Borbély visszavágott: „Én is elvártam volna, hogy a városi tanácsosjelöltek meghívjanak egy közös fotó elkészítésére. De én nem sértődtem meg. A kampány során legalább 5-6-szor szervezett formában találkoztam a tanácsosokkal” – érvelt a miniszter.
Borbély elmondta, már 2007 elején megkereste őt egy fiatalokból álló csapat, és felajánlották, hogy megszervezik a kampányát, ha ő lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje. A Szepessy Szabolcs által vezetett csapatban mintegy 250 ember dolgozott. „Márciustól kidolgoztuk a stratégiát, elkezdődött az ajtóról ajtóra bekopogtatók felkészítése. Négyszer mentünk végig a városon, majdnem mindenkit felvilágosítottunk arról, mit tettem eddig, melyek az elképzeléseim. Az utolsó napokban pedig levelet küldtünk a választópolgároknak” – idézte fel Borbély. Mint elmondta, a 450 ezer lejes összköltségű kampányát sokan támogatták.
Máthé Éva
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.