2010. november 11., 08:552010. november 11., 08:55
Mint ismert, július közepén időközi választást írtak ki a 2004-ben Batiz községtől különvált Egriben, mivel a korábbi képviselő-testület több alkalommal nem ült össze. Az új, 10 tanácsosból álló testületben az RMDSZ 3, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egy-egy képviselője kapott mandátumot, az MPP pedig 5 tanácsosi székhez jutott.
Mivel Szabó Elek RMDSZ-es polgármester és a helyi MPP között nem zökkenőmentes a viszony, a polgáriaknak nem sikerült alpolgármesteri tisztséget kapniuk. A legutóbbi ülésen az MPP-s tanácsosok nem jelentek meg, ezért csak a tanács fele szavazta meg alpolgármesternek a PSD-s Jáger Beátát. „Elvileg a határozatnak érvénytelennek kellene lennie, ám ezt majd a prefektúra és a bíróság dönti el” – magyarázta a kialakult helyzetet Hegedűs Pál, az MPP Szatmár megyei elnöke.
A politikus szerint az egri polgáriak elhatározták, egyetlen tanácsülésen sem jelennek meg, amíg nem állíthatnak alpolgármestert, hiszen ez járna nekik, mivel a tanácsban ők vannak többségben. „Akár azt is megkockáztatják, hogy amennyiben a frakció háromszor távol marad, a bíróság feloszlatja a képviselő-testületet. Újabb választást pedig már elég nehézkes kiírni, hiszen szorít az idő az országos tisztújításig” – fogalmazott Hegedűs. Ugyanakkor hozzátette: azt javasolta a polgári párt az egri tanácsosainak, hogy a helyi magyarság érdekében és polgári szellem szerint a község jövője érdekében döntsenek az ügyben.
Az egri MPP-sek a hét elején a megyei kormánybiztosi hivatalt is megkeresték, és kijelentették, addig nem kívánnak részt venni a falu vezetésében, amíg nem kapják meg a jogos jussukat.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.