
Az ünnep evangéliuma és a karácsonyi események között von párhuzamot pásztorlevelében Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke
Fotó: László Ildikó
PÁSZTORLEVELEK – Az első karácsony után el kell érkeznie a második karácsonynak is, testvérek. Annak a karácsonynak, amikor már nem egy betlehemi jászolban, hanem a mi szívünkben születhet meg a Kisded, és a mi szívünkben nő fel Úrrá és Királlyá – fogalmaz Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke karácsonyi pásztorlevelében, amelyet alább közlünk.
2024. december 27., 11:292024. december 27., 11:29
Szentatyánk, Ferenc pápa megnyitotta a Jubileumi Szentévet Jézus Krisztus születésének 2025. évfordulóján, hogy a remény zarándokaiként egy egész éven keresztül adjunk hálát Istennek és ünnepeljük a világtörténelem legnagyobb eseményét, Isten Fiának test szerinti születését.
Ebben az elmélkedésben szeretnék párhuzamot vonni az ünnep evangéliuma és a karácsonyi események között.
Szent János evangéliumának bevezetőjében amikor arra hivatkozik, hogy ’látták dicsőségét, az Atya egyszülött Fiának dicsőségét’, akkor nem Jézus betlehemi születésére gondolt, hanem a feltámadt Krisztussal való találkozásokra. Viszont evangéliumának kezdetét értelmezhetjük karácsonyi híradásként is, hiszen csak az támadhatott fel, aki meghalt, és csak az halhatott meg, aki egyszer meg is született.
Bár elérhetetlennek tűnt számukra, mégis örök vágyakozással remélték, hogy egyszer meglátják, érinthetik, találkozhatnak vele; Emmánuel, velük lakó, értük jelen lévő Istenük lesz.
Nemeshegyi Péter jezsuita atya írja: „Jelen lenni és találkozni a személyes létezők világához tartozó fogalom. Ha két kő fekszik egymás mellett, nem mondjuk, hogy jelen vannak egymás számára, vagy hogy találkoznak. Olyan létezők találkoznak, akik egymásért, egymás számára vannak jelen. ... A találkozás mindig a másik felé való tudatos, kölcsönös egymás felé fordulás.”
Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke
Fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye
1. - Szent János írja: „Az Ige testé lett és közöttünk lakott.” – a karácsonyi angyal pedig így közölte a pásztorokkal a jó hírt: „Ma megszületett a Megváltótok”! – Ez még nem találkozás. Ez csupán megállapítás. De az utána következők, hogy: „Láttuk dicsőségét”, – a pásztoroknál pedig: „Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket”, – ezek a szavak már a találkozás felé mutatnak. Az apostolok látták a feltámadt Urat, a pásztorok pedig sietve elmentek, hogy megnézzék a Kisdedet.
Megszületett és feltámadt! Mindkét örömhír régi ígéretek beteljesítése. Itt Isten cselekedett és cselekvésre késztet: nem hagyja nyugodni a pásztorokat, de az apostolokat sem: erről meg kell bizonyosodni! Ha igaz ez az örömhír, akkor ez mindent megváltoztat az életükben, de a mienkben is! Ha igaz, hogy megszületett az Isten Szentje, ha igaz, hogy helyettünk halt meg a véres Golgotán, ha igaz, hogy a halála után dicsőségben feltámadt, ha igaz, hogy egy teljesen új, Istennel közös életet nyerhetünk Tőle – akkor nem alhatunk tovább az éjszakában, akkor semmi nem lehet fontosabb annál, hogy hálásan fogadjuk el a legnagyobb karácsonyi ajándékot.
2. - „Övéi nem fogadták be” – írja Szent János evangélista. ... Mária és József „nem kaptak helyet a szálláson”, – jegyzi meg szent Lukács. Ez bűn volt a betlehemiek részéről, bűn Mária, a gyermeket váró anya és József ellen, bűn a születendő gyermek ellen, de – és ez a megdöbbentő – Jézus nem azért jött, hogy őt oda fogadjuk be csupán, ahova be tudunk fogadni egy gyermeket váró édesanyát, egy házaspárt, hanem azért jött, hogy oda fogadjuk be, ahova senkit se tudunk beengedni, a „barlangistállóba”. Azt mondja Jung, ez a nagy pszichológus, hogy egy barlang van bennünk. És azt mondja Avilai Szent Teréz, hogy ott vadállatok vannak, ösztönök.
Jézus istenségét bizonyítja, hogy ő meg is valósította annak lehetőségét, hogy „énünk barlangjában” megszülethessék. Köztünk maradt az Oltáriszentségben, és ide lép be minden szentáldozással. Ettől nagyobbat, szebbet, örökkévalóbbat senkitől nem kaphatok!
Akkor nemcsak a karácsonyunk, hanem az egész életünk más lesz. Az ilyen emberek közelében jó lenni, mert ott békességet, szeretetet, örömet találni. Bárcsak ilyenekké válhatnánk, bár ilyenekké tehetne bennünket ez a karácsony, és ennek a karácsonynak legnagyobb ajándéka, az Úr Jézus Krisztus! Nyissuk meg az utat szívünk barlangja felé, és legyünk a remény hordozói a Szentévben!
Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek reményteljes, örömteli és boldog karácsonyi ünnepeket és Istentől áldott, békés új esztendőt!
Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.
Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.
Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.
Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.
Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.
Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.
Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.
A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.
Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.
Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.
szóljon hozzá!