Hirdetés

„Névre szóló facsemetét minden gyermeknek!” – Természetbarát és közösségépítő mozgalom indult Kolozsvárról

•  Fotó: Lovász Krisztina

Fotó: Lovász Krisztina

Természetbarát, ugyanakkor közösségerősítő kezdeményezés indult tavaly ősszel Kolozsváron, és szombaton nagy sikerrel folytatódott: névre szóló fákat ültettek gyerekeknek Ördöngösfüzesen. Székely Endre informatikus, ötletgazda egész Erdélyre kiterjesztené a mozgalmat, mely hozzájárulhat egy felelősségteljes és tudatos generáció felneveléséhez.

Simó Helga

2022. március 06., 17:022022. március 06., 17:02

2022. március 06., 18:132022. március 06., 18:13

Szombaton a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum és a szamosújvári Kemény Zsigmond Elméleti Líceum 84 diákja névre szóló facsemetéket ültetett a Kolozs megyei Ördöngösfüzesen. A projekt itt nem áll le:

még ezen a tavaszon 350 fa kihelyezését vették célba, illetve azt, hogy a kezdeményezés évek múltán Erdély-szintű mozgalommá nője ki magát.

Hirdetés

A projekt ötletgazdájával, Székely Endre informatikussal, természetvédővel indíttatásról, tervekről beszélgettünk.

A kolozsvári fiatalember a Krónikának elmondta, hogy a kezdeményezés környezetünk zöldítését és közösségeink megerősödését célozza egy felelősségteljes és tudatos generáció felnevelésével. „Ezen témák összekapcsolásaként jött az ötletem, hogy nevelő és környezetvédő szándékkal, egy közösségépítő esemény keretei között ültessünk gyermekeinkkel egy-egy névtáblás facsemetét, amit a magukénak érezhetnek, meglátogathatnak akár évek múltán is”  – ismertette a kezdeményező.

Jövőültetés. Székely Endre ötletgazda (szemben) reméli, hogy a gyerekek is „erős gyökereket” eresztenek itthon •  Fotó: Székely Endre Galéria

Jövőültetés. Székely Endre ötletgazda (szemben) reméli, hogy a gyerekek is „erős gyökereket” eresztenek itthon

Fotó: Székely Endre

Császárfáktól névtáblákkal ellátott gyümölcsfacsemetékig

Székely Endre felidézte: az első lépése a környezetvédelem felé az volt, amikor császárfákkal kezdett foglalkozni. Habár nálunk nem számítanak őshonosnak, azért esett erre a fajra a választása, mert 8 év alatt annyit nőhet – megfelelő gondozás mellett –, mint egy másik fa 80 alatt, és ezáltal lassítani lehetne a fakitermeléssel járó erdőkivágást. Azonban ez a projekt számos akadályba ütközött, mégis számtalan dolgot tanult belőle, amelyeket a későbbi projektjében hasznosítani tudott. 

2019-ben, a külhoni magyar gyermekek évében megpályázott egy földfúró gépet, vállalva, hogy ha megnyeri, két kolozsvári osztállyal egy közösségi esemény keretén belül facsemetéket ültet. A pályázat sikeres volt, az eseményt azonban a koronavírus-járvány miatt többször is elhalasztották. Aztán 2021-ben az adott újabb lendületet, hogy Székely Endre csatlakozott a magyar kormány által támogatott erdélyi mentorprogramhoz. 

A pályázatban vállalt eseményt tavaly ősszel sikerült megvalósítani a kolozsvári Waldorf iskola második és ötödik osztályos gyerekeivel: ekkor 65 darab, névtáblával ellátott gyümölcsfacsemetét ültettek el a Kolozs megyei Ördöngösfüzesen, a református parókia kertjében tavaly novemberben. A gyerekek 50-en voltak, mégis 65 csemetét sikerült akkor plántálni. „A gyerekekkel jött az egész család, hat hónaposnak és hároméves testvéreknek is ültettünk így. Persze a szülők is beszálltak, igazi családi és közösségi élmény volt” – emlékezett vissza az ötletgazda.

•  Fotó: Lovász Krisztina Galéria

Fotó: Lovász Krisztina

A rendezvényből egy templomlátogatással, a falu keletkezési történetének meghallgatásával fűszerezett, nagyon izgalmas esemény kerekedett, és habár a pályázatban csak két osztály bevonása szerepelt, úgy érezte, „hivatást talált”.

Idézet
Pillanatok alatt eljutottam a gondolatig, hogy ezt egész Erdélyre is ki lehetne terjeszeni. Rögtön az Erdélystat statisztikai portálhoz fordultam, ahol megmondták, hogy 119 ezer magyar iskolás él a régióban. Előzetes számításaim szerint, ha évente elültetünk 20 ezret, akkor 13 év alatt minden gyereknek lesz legalább egy fája, és onnantól minden évben csak 10 ezret kell majd ültetni”

– vázolta nagyszabású terveit a természetvédő. A projekt egyfajta mottója: „ahogy a gyermekeink növekednek, úgy a fák is, és reményeink szerint ahogy a fa gyökerei megerősödnek, úgy a mi gyermekeinknek is erős gyökereik lesznek itthon”.

Két ültetési akcióhoz az erdélyi vállalkozókat támogató program keretén belüli mentora, Laczkó Dénes segített támogatást szerezni két cégen keresztül. A harmadik esemény költségeit a szülők vállalták fel. Azonban Székely Endre nem szeretné, ha ez mindig így történne, ha esetleg bárki is kimaradna amiatt, hogy nincs erre megfelelő anyagi kerete. Azt szeretné, ha minden gyerek sorra kerülne. Mint elmondta,

a szervezés, az ültetés, a fák védelme, illetve az azokat körülvevő kerítés összköltsége 120 lej is lehet facsemeténként, de annak fajától függően ez még növekedhet. Ezért a további ültetésekre várja a támogatókat.

•  Fotó: Lovász Krisztina Galéria

Fotó: Lovász Krisztina

Cél a terjeszkedés

A tavasz folyamán különböző iskolákban szervezik hétvégente az ültetéseket. Ebben a szezonban összesen 350 fa plántálása a cél. A kolozsvári Waldorf iskola, a János Zsigmond Unitárius Kollégium, a Báthory István Elméleti Líceum diákjai vesznek részt a faültetéseken. Múlt hétvégén pedig egy szamosújvári osztály is csatlakozott hozzájuk. Legközelebb a helyi, ördöngösfüzesi gyerekek is bekapcsolódnak.

Így a projekt lassan Kolozsváron kívüli résztvevőkkel is bővül. Nem véletlen, hiszen a cél egész Erdélyre kiterjeszteni a kezdeményezést. 

Ugyanakkor tervben van, hogy amikor rügyeznek a tavaly ősszel elültetett fák, kimenjenek a gyerekekkel, akik majd a tervek szerint beöltözhetnek méhészruhába és megnézhetik a birtokon lévő kaptárakat, amelynek lakói elősegítik a beporzást. Az informatikus-természetvédő hozzátette, hogy a faültetés egyszerű folyamat, ezért az a célja, hogy legyen egy kísérőesemény, egy jó közösségi tevékenység, amitől az egész rendezvény „kerekebb lesz”. Éppen emiatt a projekt elég képlékeny, rengeteg ötletet lehet „hozzárakni”. „Ez nem egy sablon, amivel végigmennénk egész Erdélyen, hanem bárkinek az ötletét szívesen meghallgatjuk, és ha lehet, megvalósítjuk”  – húzta alá Székely Endre.

Úgy véli, rendkívül divatos napjainkban, hogy fákat ültetnek az emberek, azonban sokszor csak egy fotó erejéig. Ezek sokszor kiszáradnak vagy átültetésre szorulnak. „Amit mi ültetünk, azt szakszerűen ültetjük, trágyázzuk, mindennel ellátjuk, ami szükséges. Azért, hogy ezek a fák valóban itt legyenek 10 év múlva is” – hangsúlyozta Székely Endre, aki arra is figyelmet fordít, hogy a fák mind hazai termékek legyenek, ne pedig a szupermarketből vásárolt külföldi áru, ezzel is támogatva az erdélyi magyar vállalkozókat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés