Dr. Trócsányi László volt igazságügyi miniszter a jogászképzés támogatásáért vehette át a díjat
Fotó: Sapientia
Ünnepi szenátusi ülés keretében adták át pénteken Kolozsváron a Bocskai-díjakat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen (EMTE). A felsőoktatási intézmény rangos kitüntetését dr. Trócsányi László európai parlamenti képviselő, volt magyar igazságügyi miniszter, illetve dr. Dávid László szenátusi elnök, a Sapientia volt rektora vehette át.
2021. december 17., 15:042021. december 17., 15:04
2021. december 17., 16:232021. december 17., 16:23
Ünnepi beszédében Tonk Márton rektor emlékeztetett, hogy az egyetem húszéves történetében nagy szerepet játszó két személyiség díjazásáról még 2019-ben határoztak, de a díjátadóra a járványhelyzet miatt csak most kerülhetett sor. Rendkívüli két év után rendhagyó körülmények közepette tartják meg a sokszor halasztott ünnepséget, mondta, arra utalva, hogy a nagyközönség – így a sajtó is – online követhette a díjátadót.
„Volt ez még így sem, voltak ennél sokkal nehezebb időszakok, körülmények is” – jelentette ki a rektor 1944 szeptemberére utalva, amikor az I. Ferenc József Tudományegyetem tanévnyitó ünnepségét légoltalmi óvóhelyen tartották, mivel a front 40 kilométerre volt Kolozsvártól. Ez egyben az intézmény hattyúdala is volt, 1945 májusában felszámolták, emlékeztetett.
A diáklétszám is stabil, és egyike azon kevés romániai egyetemnek, ahol jelenléti oktatás zajlik.
„Megtanultunk pandémiául működni, és még díjátadásra is maradt kedvünk” – fogalmazott Tonk Márton, aki szerint utóbbi morális kötelesség is, hiszen a két díjazott személyiség összeforr az egyetem elmúlt 20 évével.
– jelentette ki. Rámutatott, az egyetemen kiváló jogászképzés folyik, mely az erdélyi magyarság specifikus problémáira irányul, megcáfolva a tamáskodók hadát, azok hozzáállását, akik nem hittek a megvalósításában. Trócsányi László már indításkor támogatta a képzés tartalmi feltöltését, létrehozta a finanszírozási hátteret, mondta. Dávid Lászlóról szólva kijelentette: „a Sapientia 20 esztendeje kezed nyomát viseli”.
Tonk Márton
Fotó: Forrás: Sapientia EMTE
Brendus Réka, a budapesti Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezetője ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „azok előtt tisztelgünk, akik hozzájárultak ahhoz, hogy igazi magyar elitet képezzünk”.
Úgy vélte, hogy a Sapientia választ tud adni azokra a kihívásokra, melyek Székelyföldön vannak, megadja a fiataloknak a lehetőséget, hogy itthon teremtsenek jövőt. Az eredmények önmagukért beszélnek, összegzett.
Veress Emőd egyetemi oktató, a jogászképzés vezetője dr. Trócsányi Lászlónak a jogtudományi kar létrehozásáért, az erdélyi jogtudományosság pártolásáért tett erőfeszítéseit méltatta. Rámutatott, a volt igazságügyi miniszter szegedi egyetemi oktatóként már csak a Szeged és Kolozsvár közötti kapcsolat miatt is feladatának érezte, hogy foglalkozzon a határon túli jogászképzés megszervezésével.
Veress Emőd
Fotó: Sapientia
„Olyan ember, aki folyamatosan kezdeményez, alkot és szervez” – jellemezte a díjazottat, felidézve karrierjének lépcsőfokait: ügyvédi praxis, alkotmánybíróság, nagyköveti tisztség, igazságügy-miniszter, EP-képviselő. Egyetemi oktatóként a közjog, alkotmányjog és közigazgatási jog a területe.
– fogalmazott a méltató, rámutatva, hogy jogászok nélkül „közösségünk gyenge”, mivel ők alkotják az „immunrendszerét”.
Fotó: Sapientia
Trócsányi László a díj átvétele után hitvallásának két fontos elemét osztotta meg a hallgatósággal: hisz a múlt, jelen és jövő szövetségében, illetve az egységes magyar nemzetben. Hangsúlyozta, hogy a jogászképzésre mindig szövetségesként tekintett, igazságügyi miniszterként is, a kolozsvári jogászképzés pedig hatalmas múltra tekint vissza, a régi jogászprofesszorok jelenlegi gondolkodásunkra is kihatnak.
– tanácsolta a helyieknek, külön megköszönve munkájukat.
Fotó: Sapientia
Dávid László méltatójaként Farkas Csaba rektorhelyettes hangsúlyozta, hogy a volt rektor nem csak a Sapientia egyetem alapításánál segédkezett, hanem a magyar nyelvű műszaki képzés meghonosításánál is. Fejlesztési mérnöki tapasztalatait tudományos pályán akarta kamatoztatni, a kihívást választotta a biztonságos út helyett, és az intézményépítésben is szerepet vállalt, „ha kellett, sokszor saját kézzel”.
mondta a méltató, úgy vélve, Dávid László nagyszerűen megállta a helyét a kutatás, oktatás és oktatásszervezés területén is. Példaértékű munkásságát folytatni, gyarapítani kell, jelentette ki. „A professzor úr meghatározó szerepet játszott a Sapientia EMTE elmúlt 20 évében oktatóként, vezetőként és emberként is” – összegzett.
Dávid László (jobbra) is átvette a Bocskai-díjat
Fotó: Sapientia
„Ne menjek túl közel, pedig közel álltok a szívemhez” – mondta a díj átvételekor a járványügyi szabályokra utalva Dávid László, hangsúlyozva, hogy munkája során soha nem azt követte, ami kötelező, hanem amiről úgy érezte, hogy helyes – ezt az értékrendet kapta gyerekként a családjától, iskoláitól. Később a legtöbb segítséget feleségétől, gyerekeitől, akik a nehéz időkben is mellette álltak, hiszen a Sapentiának voltak olyan időszakai is, amikor a nehezebb utat kellett választani – idézte fel. Mint mondta, egyik mentora hatására döntött az egyetemi karrier mellett, aki úgy fogalmazott: „ha a harcmezőn te akarsz lenni a tábornok, akkor légy egyetemi tanár”.
– fogalmazott a díjazott. Elmondta, munkája során azt látta a helyes útnak, hogy ne csak egyetemet teremtsenek, hanem rangot is adjanak neki. „Ez volt a legnagyobb feladat, mert az egyetem meglett volna, de hitelt kellett adni neki, szerethetővé kellett tenni” – jelentette ki. Hangsúlyozta, a Sapientia legnagyobb feladata, hogy olyan értelmiséget neveljen, melynek tagjai nem csak jó szakemberek, hanem elkötelezettek is.
Fotó: Sapientia
– mondta, hozzátéve, hogy erre a közösségre most és évek múlva is büszke lesz, hiszen tagjai ugyanazt az értékrendet képviselik. „Köszönöm, hogy egy ideig közétek tartozhattam és büszke vagyok arra, amit közösen elértünk, a Jóisten éltessen sokáig” – zárta köszönőbeszédét Dávid László.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.
Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.
Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.
Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.
Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.
A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.
Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.
Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.
szóljon hozzá!